•  
  •  
  •  

Kellemes időtöltésben, jó szórakozásban részesülhetnek azok a gyermekek és
felnőttek, akik július 24. és 31-én ellátogatnak az Új Főtérre.

Július 24-én a Nemzeti Kamara Színház produkciói szórakoztatják a közönséget.
Délelőtt a mesevilág varázslatos hangulata keríti hatalmába a nézőket, este pedig a csodálatos történelem.

Süss fel, nap!- verses, zenés meseműsor
A Nemzeti Kamara Színház gyermekelőadásában a szerzők között megtalálható többek között Móricz Zsigmond, Benedek Elek, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly. A működő díszlet kis bábjáték előadására is szolgál, zenei eszközök, ütős és húros hangszerek, ének és próza színesítik az előadást. A gyerekeket is bevonjuk a játékba a nézőtéren és a színpadon egyaránt.

Közreműködők: Herman Gréta, Mettler S. Emese, Pelsőczy László Dramaturg: Pelsőczy László
Rendező: Usztics Mátyás
Várjuk a kicsiket 13 óráig kézműves foglalkozással: origami készítés és természetesen nem maradhat el arcfestés és a lufibohóc sem!

Este 20 órai kezdettel a felnőtteknek ajánljuk a Tánc-Képes Krónika című előadást.
A magyar történelem legfontosabb eseményeit ma sem látjuk egyformán. A Nemzeti Kamara Színház előadása a néptánc és a népzene segítségével autentikus és alkalmazott táncelemek felhasználásával sajátos és új műfajt teremt. Mivel a zene és a tánc nem ismer határokat; jelképi erejű is mindaz, ami a színpadon történik.

Közreműködők: Csobolya József, Herman Gréta, Mettler Emese, Pelsőczy László, Usztics Mátyás, valamint a Debreceni Népi Együttes és a Bürkös Banda
Koreográfus: Hercz Vilmos és Hercz Beáta
Dramaturg és rendező: Usztics Mátyás

Július 31-én délelőtt 10 órától gyermekkoncerttel várjuk a kicsiket.
Mesemanók zenekar előadásában a Lovagi 7 próba elnevezésű zenés interaktív gyerekműsor látható, melyben az előadók saját szerzeményei (dalok és versek) csendülnek fel lovagkori díszletekkel és jelmezekkel. A dalok egy mese részeként egymáshoz kapcsolódnak. A nézőtéren helyet foglaló gyerekek lesznek a szereplők, akik az előadás során egymással versengve próbálják kiállni a lovagi 7 próbát.
Kézműves foglalkozással természetesen ezen a napon is várjuk a kicsiket: bőr karkötő készítés és nem maradhat el arcfestés és a lufibohóc sem!

Este 20 órától a humoré és a zenéé lesz a főszerep.
Újpesti kabaré!
Vadnai, Békeffy, Nóti, Karinthy legjobb kabaréjelenetei. Kuplék, zene, ének, tánc a múlt századtól egészen a jelen időkig.
Közreműködnek: Straub Dezső, Nyertes Zsuzsa, Harsányi Gábor, Szilágyi Judit, Tar Zoltán, Bata Á.János, Kötél Orsolya és a Harsányi Színi Stúdió növendékei

Találkozzunk ismét a téren! Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt Újpest Önkormányzata.
A rendezvénysorozat szervezői az Ady Endre Művelődési Központ és a
Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ.