25 éves a Park Óvoda

  •  
  •  
  •  

Nevezetes év a 2015 a Park Óvoda életében, hiszen december harmadikán lesz 25 éves. Mint minden öttel osztható évet, ezt is egy rendezvénysorozat keretében ünnepelte az intézmény. Majzik Ferencné óvodavezető beszámolója.

Október 17-én, szombat délelőtt volt a rendezvénysorozat első állomása, ahol vendégünk volt az Újpesti Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és az Újpesti Szlovák Önkormányzat vezetése és budapesti lengyel és szlovák óvodások.

A gyerekek megleptek minket dal- és játékösszeállításukkal, amit természetesen anyanyelvükön adtak elő. A mi ovisaink és szüleik nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták és hatalmas tapssal köszönték meg az előadásokat. A játékot egy közös táncházzal fejeztük be, ahol magyarul, szlovákul és lengyelül szóltak a dalok.

A játék fáradalmait a barkácsolás során pihenték ki a gyerekeink és szüleik, amin vendégeink is boldogan vettek részt, hiszem minden csoportszobában más és más lehetőség várt mindenkit. Egy dolog viszont közös volt: vagy újrahasznosítottuk az anyagokat vagy természetes anyagokkal dolgoztunk.

Minden család sok-sok közösen készített ajtódísszel, újságpapírkalappal, háncsból készült virággal, újságpapírból készített gyöngyökből fűzött nyaklánccal, karkötővel és terményképpel, vagy ceruzatartóval, ami papírgurigából készült.

A szülinapi rendezvényeink folytatódnak, hiszen lesz fotókiállítás. Megismerhetik a kollégák és szülők hobbiját és felavatásra kerül az a fal, amit úgy neveztünk el: „Akikre büszkék vagyunk” A büszkeségeink falán azon ovisaink fotói és esetenként nekünk adományozott relikviáik kapnak helyet, akik valamilyen területen kiemelkedő eredményeket értek el, legyen az sport, zene vagy képzőművészet.
Természetesen december 3-án lesz torta, és igazi szülinapi buli.