2,5 millió forint eszközök beszerzésére

  •  
  •  
  •  

Amennyiben a Képviselő – testület soron következő ülésén a képviselők is egyetértenek Dr. Trippon Norbert alpolgármester javaslatával, úgy az Újpesti Önkormányzat 2,5 millió forint támogatást utal át a Károlyi Sándor Kórház és Rendelőintézet Gyermek-szakrendelőjének műszerfejlesztésére.

Ha a képviselők is egyetértenek az alpolgármester javaslatával, úgy a kis betegek gyógyítása céljából. Dr. Lengyel Zsuzsanna ügyvezető főorvos asszony javaslatára három eszköz beszerzésére kerülhet sor az Új Gyermek-szakrendelőben. A 2,5 millió forintból a gégészet számára endoscopot, a bőrgyógyászat számára pedig füstelszívót és dermatoscopot szereznek majd be.
 
Valóban a gyógyítás állhat a figyelem középpontjában
 
– Nyár elején kereste meg gyermek-szakrendelőnket dr. Trippon Norbert alpolgármester úr titkársága azzal a kérdéssel, hogy milyen eszközökre volna leginkább szükségünk, melyek azok a gyógyeszközeink, amik tönkrementek, alapos felújításra szorulnak, vagy hiányoznak – mondta Dr. Lengyel Zsuzsanna, a gyermek szakrendelő főorvosa. – Kollégáimmal leültünk megbeszélni, mikre volna valóban szüksége a rendelőnknek. Három hiányzó eszköz volt az, amely a mindennapos gyógyító munkánkhoz elengedhetetlenül fontossá vált. Szükségünk volt a gégészeti osztály esetében egy endoszkópra, amellyel a gége mélyebb rétegeit is meg tudjuk vizsgálni, és, ha úgy adódik, az idegentesteket is el tudjuk távolítani. A bőrgyógyászat a dermatoszkóp hiányától küszködött, pedig ezzel a kis bőrre helyezhető mikroszkóppal alaposabban fel tudjuk tárni a bőrbetegségeket, illetve rögzíteni, dokumentálni is tudjuk azokat. A harmadik készülék pedig, melyre szükségünk volt, egy speciális füstelszívó. Begyűjtöttük, leadtuk az árajánlatokat, majd ősszel érkezett a telefonhívás: meglesznek! Ezek a készülékek valóban nagyon hiányoztak, ha ilyen vizsgálatra volt szükség, sajnos más rendelőbe kellett küldenünk a gyermeket. Annak ellenére, hogy még mindig vannak olyan készülékeink, amik idővel javítást, vagy cserét igényelnek, azt kell, hogy mondjam, a hatékony gyógyításhoz szükséges eszközökkel végre rendelkezni fog a szakrendelő. A három eszközre 2,5 MFt-ot fog biztosítani az önkormányzat. Mivel önerőből nem tudtuk volna ezeket a rendkívül fontos eszközöket megvásárolni, nagyon hálásak vagyunk Újpest vezetőinek az elmúlt hónapokban végzett munkájukért, segítségükért. A gyerekek mosolyogva nézik az új rendelő falain lévő mesefigurákat – a szülők gyakran úgy hozzák el őket hozzánk, hogy megyünk megnézni Micimackót -, mi pedig végre a betegeinkre tudunk koncentrálni, és a legjobb ellátást nyújtani számukra. Örülünk, hogy az évekig tartó „nadrágszíjmeghúzás” után már nem a mindennapos problémák, hanem valóban a gyógyítás állhat a figyelmünk középpontjában.