A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Újpesti Szervezete megalakulásának 35 éves évfordulóját ünnepelte 2016. április 19-én.
Végül megkérte a tagokat, hogy egyperces néma felállással emlékezzünk az elhunyt tagtársainkra. Major Ferencné Judit, aki veterán klubtagunk, elhozta fotóalbumát, felidéződött a 35 év együtt töltött közös kirándulás, bográcsozás, színházlátogatás. Gazdag élmények sokasága került terítékre a fényképek nézegetése során.
A délutánt színesítette Földi Ibolya és Lovas János kettőse, Németh Anna is dalolt nekünk, hallhattuk még László Mária Artisjus-díjas dalszerző verseit, Sianecz László pedig vicceivel szórakoztatott bennünket.
Szeretnénk megköszönni Újpest Önkormányzatának, valamint az Ady Endre Művelődési Ház segítségét, támogatását, amit az elmúlt 35 évben nyújtottak szervezetünknek, továbbá azt is, hogy klubrendezvényeinkhez biztosították az akadálymentes helyiséget.
Lihr Jánosné, a szervezet tagja