•  
  •  
  •  

Megerősítették a tegnapi bejelentéseket a Kormányinfón, a kormány optimista a számokat figyelve.

„Megállapítottuk a hétfői kormányülésen, hogy tetőzött a járvány második hulláma, már túl vagyunk a csúcson. Az új fertőzöttek száma egyértelműen csökken, abban bíznak, hogy a heteken belül a napi halálozási szám is követi ezt a tendenciát.”

kezdte az év utolsó Kormányinfóját Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a Dél-pesti Centrumkórházba megérkezett már az első adag, 5500 darab Pfizer-vakcina, vagyis a tervezett időben meg lehet kezdeni az oltásokat. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy „adott esetben több százezer kínai vakcina is érkezhet” az országba, de az elképzelhetetlen, hogy valakit erőszakkal oltsanak be, ez teljesen önkéntes lesz.

A kancelláriaminiszter elmondta, hogy eddig 34 egészségügyi dolgozó vesztette életét a koronavírus miatt. Az orvosok, ápolók munkáját nagyon nagyra becsülik.

Gulyás Gergely újra elismételte, hogy szenteste nem lesz kijárási korlátozás este 8 és hajnali 5 óra között, ám csak erre a napra oldják fel a korlátozást. Újra elmondta azt is, hogy a családi összejövetelek maximum száma 10 fő lehet, ám ebbe a 14 éven aluliak nem számítanak bele.

Gulyás reagált Karácsony Gergely kijelentéseire azzal kapcsolatban, hogy január elsejétől a felére csökkentik az iparűzési adót, amely újabb súlyos terhet ró az önkormányzatokra.

„A főpolgármester előszeretettel tesz kormánykritikus megjegyzéseket, de Budapest rendelkezik a legnagyobb tartalékokkal, neki kéne a legkönnyebben megoldani a kérdést”

-mondta a kancelláriaminiszter.

Gulyás Gergely nem rejtette véka alá véleményét a vasárnap létrejött ellenzéki választási összefogásról. Azt mondta, szerinte „az elvtelenség koalíciója jött létre”, de az a körülmény a Fidesz stratégiáján érdemben nem változtat, hiszen 2016 óta készültek arra, hogy egyszer lesz ellenzéki összefogás.

,