A Paks elleni bajnoki mérkőzésen nem lesz biztonsági háló a “D” lelátó előtt – mondta dr. Bartha Csaba. Ügyvezető igazgatónkat az alábbiakban néhány fontos, szurkolókat érdeklő és érintő kérdésben szólítottuk meg.
A “D” lelátó előtti biztonsági hálóról:
A szurkolók kérésére úgy határoztunk, hogy felhajtjuk a hálót a “D” lelátó előtt. Akceptáltuk a kérést, mivel az utóbbi időben nem volt dobálózás. Bízunk benne, hogy a jövőben minden rendben lesz, és nem kerül sor fegyelmi vétségre vagy a stadion rendjének megsértésére, amelynek következményeként az Újpest FC-t szankcionálná a szövetség fegyelmi bizottsága. A rendőrséggel folytatott csütörtöki megbeszélésünk alapján közölnöm kell szurkolóinkkal, hogy a kiemelt kockázatú mérkőzésekre a IV. kerületi rendőrkapitányság nem engedélyezi a biztonsági háló mellőzését. Mivel a Paks elleni meccs után a következő hazai, a DVTK elleni bajnoki kiemelt kockázatú, arra a mérkőzésre újra le kell engednünk a hálót. Természetesen az azt követő mérkőzésre újra felhúzhatjuk a biztonsági hálót.
A Pápa elleni bajnoki mérkőzést megelőző beléptetési problémákról:
Sajnálatos módon a jegykiadással kapcsolatos technikai problémák miatt jelentős sor torlódott fel a pénztáraknál, és sokan csak akkor tudtak belépni a stadionba, amikor már ment a mérkőzés. Ezen a héten hat jegynyomtatót szereztünk be. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy szurkolóink kiszolgálása zavartalan legyen, igyekszünk minél több belépőt előre kinyomtatni, de egyúttal azzal a kéréssel is fordulok szurkolóinkhoz, hogy lehetőleg minél előbb érkezzenek a Szusza Ferenc Stadionhoz.
A Szusza Ferenc Emlékbizottságról:
A Paks ellen egy perces felállással tisztelgünk az öt éve elhunyt Szusza Ferenc és a közelmúltban elhunyt Bicskei Bertalan emléke előtt. Eldőlt, hogy a Szusza Ferenc Emlékbizottságba klubunk Csehi István ügyvezető igazgatótársamat jelöli. Ez a testület a szobor felállításával kapcsolatos kérdések eldöntésére alakult, amelybe az újpesti önkormányzat, a szurkolók és az Újpest FC is delegált tagokat. A bizottság rövidesen megnevezi az emlékmű alkotóját.
A 2011/2012-es új mezekről:
– Szurkolóinkat bizonyára foglalkoztatja, hogyan néznek majd ki a csapat új szezonban használatos mezei. Nos, egyelőre az idegenbeli mez érkezett meg, ebben játszott a csapat Siófokon, a csíkos garnitúrát a Puma augusztus közepére ígérte. A csúszás oka gyártási és szállítási problémákra vezethető vissza. Ez számunkra nem jelent problémát, mivel vasárnap a tavalyi, szurkolók által kedvelt csíkos szerelésben lép pályára a csapat. Itt szeretnék beszélni a mezszponzorációról is. Először is azt szeretném megerősíteni, hogy a GDF Suez továbbra is kitart az Újpest mellett, ahogy május 13-án bejelentettük, a cég a 2011/2012-es szezonba is klubunk gyémánt támogatója. A most kezdődött szezonra vonatkozó megállapodás értelmében a GDF többek között a stadionban látható hirdetési felületeken, a honlapon, a 6:0 stadionlapban jelenik meg, továbbá a B, az U19-es és az U17-es csapatunk mezén.
A szurkolók székházból való “kitiltásáról”:
Elterjedt az a pletyka, amely szerint az Újpest FC kitiltotta a szurkolókat a székházból, amely döntést én hoztam meg. Nos, ez nem igaz, nincs szó kitiltásról. Csupán arról, hogy a létesítmény-használatról szóló, 2010. szeptemberében kelt szerződésünk alapján a mérkőzésnapon kívül nem adhatjuk bérbe a székház helyiségeit és a lelátót – sem a médiatermet, sem a VIP-boxokat, sem a stadion játékterét –, így többek között a konditerembe sem jöhetnek be edzeni olyan személyek, akik nem az Újpest FC vagy az UTE igazolt sportolói.
(forrás: Újpest FC)