Betörtek egy Erdősor úti zöldségeshez december 24-én hajnalban. A kihívott újpesti járőrök megjelentek a helyszínen, amikor is látták, hogy két férfi személy négykézláb bújik ki a zöldséges üzlet bejárati ajtaja melletti betört üveg mögül, ám a megálljt parancsoló felszólítás ellenére elszaladnak és kettéválnak. A rendőrök az üldözés során többször megállásra szólították fel a két férfit, de azok tovább menekültek. J. Pétert és V. Bertalant végül elfogták az egyenruhások, a rendőrség lopás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásukat indítványozta.
Rendőrség és pláza felrobbantásával fenyegetőzött
A BRFK központi ügyeletére betelefonálva összesen négy helyszínen, köztük az újpesti rendőrkapitányságon elhelyezett bombáról tett bejelentést egy ismeretlen férfi december 27-én. A később újból telefonáló férfi a rendőrségen kívül többek között egy postaláda és az Aréna Pláza felrobbantásával fenyegetőzött, majd később azt jelentette be, hogy a Széll Kálmán téren a villamos végállomáson harminc ember fog meghalni.
A rendőrök a BRFK. Központi Ügyelet jelzése alapján, egy újpesti címen érték tetten és állították elő az újpesti rendőrkapitányságra K. Lőrincet, aki elfogása pillanatában egyébként szintén vonalban volt. Közveszéllyel fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
MOA