Új feladatkörrel bővült a rendőrök munkája, akiknek ezentúl vissza is kell kísérniük az iskolába azokat a 14 év alatti diákokat, akik tanítási időben igazolatlanul maradnak távol.
– Az iskolakerülés elleni fellépésben január 1-jétől a rendőrök új feladatot kaptak. Ha a járőr tizennégy év alatti fi atallal találkozik, és törvényes képviselője nincs jelen, igazoltathatja a diákot – ismertette az új feladatkör részleteit dr. Terdik Tamás újpesti rendőrkapitány. Hozzátette, amenynyiben tanítási időszakról van szó, a tanulónak rendelkeznie kell igazolással, miért van távol az iskolától. Ha a kiskorú nem tudja igazolni a távollétét, a rendőrök a személyazonosság megállapítása után felveszik a kapcsolatot az iskolával, majd a diákot a rendőrség által kiállított elismervény ellenében átadják az intézménynek, egyúttal a törvényes képviselőt is értesítik
A rendőrkapitány kiemelte, az intézkedés mindig annak a kapitányságnak a feladata, ahányadik kerületben megtalálták a tanulót. A feladatkör egyébként országos, Újpesten az első héten nem találtak csellengőt.
Mivel a tizennégy év alattiaknak még nincs személyi igazolványuk, azonosításuk diákigazolvány vagy az adatok bemondása alapján történik. Dr. Terdik Tamás hozzátette, amennyiben a fi atal nem működik együtt, és a helyszínen nem sikerül egyértelműen megállapítani a személyazonosságát, vagy kideríteni az iskola címét, szülői, törvényes képviselői felügyelet hiányában előállítható.
Dr. Terdik Tamástól megtudtuk azt is, hogy a csellengő diákok főként plázák környékén tartózkodnak, mivel általában játékgépeznek, de tavasszal a parkokban is előfordulhatnak.
M. O. A.
fotó: http://eltuntkereso.network.hu