Az önzetlenség jegyében

  •  
  •  
  •  

Hetedik alkalommal rendezték meg az Újpesti Jótékonysági Polgári Bált, amelynek idén is az Újpesti Polgár Centrum adott otthont, február 9-én este. Az eseményen mindig olyanokat támogatnak a szervezők, akik valamely területen kiemelkedően sokat tesznek Újpest közösségéért. Ezúttal a két polgárőr-szervezet volt a kedvezményezett, amelyek vezetői külön-külön és együtt is megköszönték a lehetőséget.

Dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő a köszönet szavaival nyitotta meg a jótékonysági bált, amelynek fővédnöke pedig gróf Károlyi László, Újpest díszpolgára és felesége, Erzsébet asszony, védnöke pedig Wintermantel Zsolt volt. 

– A jótékonysági rendezvényeknek mindig is nagy hagyományuk volt Újpesten. Főként igaz ez az 1907 utáni időszakra, amikor a település városi rangra emelkedett. A mai bálok ugyanezt a nemes célt szolgálják – utalt vissza az előzményekre Hollósi.

Kedvezményezettek: a polgárőrök

A február 9-iki bál kedvezményezettjeit felvezetve úgy fogalmazott, hogy a közbiztonság olyasvalami, amit ha hiányzik, a saját bőrén érzi az ember. És bár nem mindig volt jó a kapcsolat a polgárőrséggel, az önkormányzatnak hála, három éve mind a városvezetés, mind pedig a szervezetek rendezett és jó viszonyt ápolnak.

A képviselő külön kiemelte: ma Újpesten két polgárőr-szervezet működik, amelyek tagjai anyagi ellenszolgáltatás nélkül, önkéntes alapon, szabadidejükből áldoznak a közösségért és a biztonságért. 

Köszönet, látható eredmények

Először Szenderák Attila, az Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Közhasznú Egyesület elnökhelyettese mondott köszönetet, kiemelve, hogy a polgárőrök nem mindennapi eredményeket tudhatnak maguk mögött.

– A két szervezet Budapest-szerte a legerősebb. Az újpesti polgárőröké a legtöbb szolgálati óra, ők járőröznek legtöbbször közösen a rendőrséggel, és nem utolsó sorban minőségi munkát végeznek, amelyet rendszeresen támogat az önkormányzat – sorolta az eredményeket.

Ezután Hafner Sándor, az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke vette át a szót, aki a rendőrséggel ápolt jó kapcsolatról is szólt, megjegyezve, hogy nem csupán formális jó viszonyról van szó, hanem kifejezetten igénylik a polgárőrök munkáját.

– Ezután is ott leszünk a rendezvényeken, bár igazából a mi munkánk akkor eredményes, ha megelőzzük a rendbontást, nem pedig elkapunk valakit – fogalmazott.

Hagyománya van

Az Újpesti Jótékonysági Polgári Bált hetedik éve rendezik meg Újpesten és a bevételével mindig olyan szervezetet támogat, amely kulturális vagy hitéleti, művelődési téren, a sport vagy a közbiztonság területén kiemelkedő munkát végez.

A fővédnökséget idén is gróf Károlyi László, Újpest díszpolgára vállalta magára, aki úgy fogalmazott: ötven évig tartott, hogy visszatérhessen szülőhelyére, ezek a bálok pedig jó alkalmak arra, hogy az itt élőkkel találkozzon.

– Nekem Újpest és Fót ugyanúgy a hazám – tette hozzá a gróf.

A támogatottak

2007-ben elsőként a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola részesült támogatásban, az intézmény javra félmillió forint gyűlt össze. A következő évben a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos iskola hétszázezer forintot kapott, 2009-ben pedig szintén a zenei nevelés területén meghatározó munkát végző intézmény, az azóta már korszerű és felújított épületbe költözött Erkel Gyula Zeneiskola kapott hatszázezer forintot.

2010-ben az újpesti mentőállomás javára gyűlt össze 650 ezer forint, majd rá következő évben Berki Krisztián olimpiai bajnok felkészülését támogatandó az UTE tornaszakosztálya részesült csaknem félmillió forinttámogatásban. Tavaly a Nap utcai Szent József Plébániatemplom orgonájára gyűjtöttek, Széles Gábor nagyvállalkozó adományával együtt csaknem másfélmillió forintot, idén négyszázhatvanezer forint gyűlt össze.

M. Orbán András