Hatvanhat futamban több száz versenyző részvételével zajlott le a 2. Aquaworld Kajak-Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupa az Aquaworld Budapest Élményfürdőben.
A tavalyi, londoni olimpia legjobbjai is ezen az eseményen kajakoztak idén először közönség előtt.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a verseny egy vízi-színpadon zajlott, amelyen egymás mellett hat kajak-ergométer padot állítottak fel a szervezők. A közönség kivetítőn követhette, hogy virtuálisan ki halad az élen, a színpad előtti medencében pedig a sárkányhajó viadalt rendezték.
Az ergométeres versenyen részt vett többek között a tavalyi ötkarikás játékok legeredményesebb magyar sportolója, Kozák Danuta, valamint a négyesben vele együtt szintén olimpiai bajnok Szabó Gabriella is, míg a férfi olimpikonok 500 méteres bemutató számát Kökény Roland nyerte, megelőzve párostársát, Dombi Rudolfot, illetve Kulifai Tamást.
Az éles versenyben a férfiak között kajak-ergométeren mindkét felnőtt számban (200 méter, 1000 méter) a szerb Alexic Alexander győzött, a nőknél pedig a KSI-s, U23-as válogatott Váczai Enikő nyerte a felnőtt 500 métert. A medencés sárkányhajó versenyen a Kanizsai Sárkányok együttese győzött.
Forrás: MTI
Fotó: Blikk