Hivatalos összefogás a Tungiért

  •  
  •  
  •  

A Tungsram strand visszaszerzésére irányuló kezdeményezés néhány hete indult, amikor is több újpesti megkeresése nyomán a General Electric (GE) új vezetéséhez fordultam azzal a kéréssel, hogy az itt élők az egykori strandot visszakaphassák, használatba vehessék – ismertette az előzményeket az együttműködést megerősítő és a strand visszaszerzésére irányuló szándéknyilatkozat aláírásakor dr. Hollósi Antal országgyűlési képviselő.

Hozzátette, a sokakban nosztalgiát ébresztő Tungi visszaszerzésének ügyét egyre több magánszemély, cég és civilszervezet karolja fel. Utóbbiak közül az Újpestért Egyesület az, amelyik aktívan részt vesz ebben az együttműködésben, de a strand több cég számára is fontos, hiszen amellett, hogy újpesti emberek munkahelye, olyan befektetési, vállalkozási lehetőséget is látnak benne, amely a strandot és ezzel együtt az újpesti embereket is kiszolgálná.

– Szerencsére a GE vezetésében új szellemiség kezd megjelenni, ezért reménykedünk abban, hogy hamarabb érdekükben állhat a terület visszaadása – fogalmazott Hollósi Antal.

Dr. Kató Balázs, az Újpestért Egyesület elnöke az aláírás kapcsán annyit mondott: az egyesület számára minden olyan dolog fontos, amely az újpesti hagyományok megőrzését vagy felélesztését szolgálja. Kató Balázs szerint rengetegen emlékeznek még az egykori strandra, amely sokak gyerekkorát jelentette, valódi közösségi helyszín volt, és ma hiányzik az erre alkalmas tér.

MOA