Cirkuszi világszámok, családi programok

  •  
  •  
  •  

Ezen a hétvégén az Exit Cirkusz világszámokat felvonultató előadására, továbbá játszóházba, bababörzére, felolvasószínházba csábítjuk többek között olvasóinkat. S talán a tavasz sem várat magára sokáig. Ugyan ellentmondó hírek érkeznek, esős vagy napsütéses hétvégénk lesz, egy biztos: Újpesten mégsem fogunk unatkozni. Aktuális intelem: ne feledjék el felköszönteni a hétvégén Fanni és Franciska, valamint Ildikó és Etele nevű ismerőseiket.

Amit a hétvége kínál:

Sport
Szombat, március 9.
Az UTE kiemelt utánpótlás-csapatai a Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos együttesei ellen lépnek pályára.  Az U19-es találkozó 12 órakor, az U17-es mérkőzés 14 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadion

Gyerekes családoknak
Világpremier az Exit Cirkuszban
Vasárnapig vendégszerepel Újpesten a Bőröndös utcai szabad területen a nemzetközi hírű Exit Cirkusz, amely ismét Újpesten tartja világszámokkal tarkított idei műsorának premierjét. Magyarország egyik leghíresebb cirkuszdinasztiája, a Picard ezúttal kínai artistákkal érkezett. Eddig csupán a Fővárosi Nagycirkuszban léptek fel, és első alkalommal turnéznak az Exit Cirkusszal. A nagyérdemű lélegzetelállító produkciókat, idomított kutyákat, majmokat, kacsákat, malacokat, labdazsonglőröket és légtornászokat láthat az „Exit – Kijárat a mindennapokból!” produkcióban. Előadások: szombaton 15 és 18 órakor, vasárnap 11 és 15 órakor.

További családi programok
Szombaton 9 órakor a Lóverseny téri Közösségi Házban a Babavilág, bababörze program indítja a napot. A 13 óráig tartó programra kizárólag kismamákat, anyukákat, nagymamákat várnak, akik számára bébi- és gyermekruhák, játékok, babakocsik árusítására és vásárlására biztosítanak lehetőséget.
A városközpontban lakóknak az Ifjúsági Házban 10 órakor kezdődő Családi játszó lehet a célpont. A márciusi program középpontjában a húsvéti készülődés áll. Vidám játékokkal, babajátszóval, kézműves-foglalkozásokkal és bábelőadással várják a családokat. A délelőtt elmaradhatatlan része a 10.30-kor induló tipegő torna és a 11.45-kor kezdődő bábelőadás.

Szombaton délután még egy zenés program lesz, szintén a Lóverseny téri Közösségi Házban, ahol 17 órától másfél órán át a Szederinda – aprók táncháza várja a családokat Prekler Katával és a Csobán zenekarral.

Felolvasószínház
Vasárnap Felolvasószínháznak ad helyet az Újpesti Polgár Centrum. 17 órától Szabó Magda Az ajtó című monodrámájában Havas Juditot láthatjuk.

Zenés est
Vasárnap 17 órakor kezdődik a Vasárnapi randevú az Ady Endre Művelődési Házban. A zenés-táncos esten a Szilver zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A rendszeres látogatóknak klubtagságit ajánl a művelődési ház.

Kiállítások, tárlatok
Az időszaki kiállítások között tallózva három új kiállítást ajánlunk figyelmünkbe. A nemzetközi nőnapon nyílt meg, és március 24-ig látogatható az Újpest Galériában az 55 nő, 55 szín című tárlat. A kiállítás érdekessége, hogy csupa hölgyek, képzőművészek térnek vissza sokadik alkalommal az Újpest Galéria kiállítótermébe alkotásaikkal.

Március 15-ig látogatható a Rákospalota-Újpest vasútállomás 1-es vágányán állomásozó marhavagon, amely holokauszt-vándorkiállításként, az Élet Menete Alapítvány által létrehozva járja az országot. A rendhagyó kiállítás a holokauszt történetét mutatja be. A marhavagonban korabeli fotók, katonai öltözékek, bőröndök, gőzmozdony-zakatolás teszi hitelessé az installációt. A kiállítás szombaton zárva tart, vasárnap pedig 9–17 óra között látogatható.

Szintén újonnan nyílt tárlat a Fotó-szintézis című, amelyen Slezák Ilona, Simó Szabolcs és Somfai Sándor mutatkozik be fotóival. A tárlat március 24-ig tekinthető meg az Ifjúsági Házban.

Egy további fotókiállítást is ajánlunk a figyelmükbe: március 20-ig látható a Karinthy Frigyes Művelődési Házban a Budapest természeti értékei című fotókiállítás.

Állandó kiállítások Újpest múzeumában
Az Újpest története iránt érdeklődőket szombatonként (is) várja, ekkor 10–14 óra között, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény (IV., Berda József u. 48.). A Két évezred között – fejezetek Újpest történetéből című állandó kiállítás a település keletkezésétől napjainkig mutatja be lakóhelyünket. A tárlat virtuális bemutatóval (fotó, film és szöveges ismertető) egészül ki.