Az Újpest FC B edzője szerint igazságos eredmény született Bár Randelovics révén megszerezte a vezetést a Békéscsaba a Szusza Ferenc Stadionban, Zamostny Balázs szépségdíjas góljával egy pontot itthon tartott az NB II lila-fehér rangadóján az Újpest FC B.
Második csapatunk vezetőedzője, Víg Péter elégedett volt játékosai hozzáállásával, ugyanakkor elismerte, hogy a végjátékban indított passzokba túl sok hiba csúszott.
„Férfias küzdelem folyt ma a pályán, és úgy gondolom, hogy igazságos eredmény született. Igazodnunk kellett a Békéscsabának jó értelemben vett kemény játékához, elégedett vagyok szinte mindenkivel, főleg a játékosok hozzáállásával. Fizikálisan nagyon komoly szintű mérkőzésen vagyunk túl, a fiatalok fejlődéséhez ilyen meccsekből kéne minél több. A győzelemhez a végjátékba pontosabbnak kellett volna lennünk. Főleg a második félidőben lehetett volna több lehetőségünk, de a tizenhatos környékén az utolsó passzokba sok hiba csúszott” – összegzett Víg Péter a lefújás után.
kép és szöveg: ujpestfc.hu