•  
  •  
  •  

Már egy hónapja, hogy az Újpesti Piac és Vásárcsarnok szomszédságában, a Duna sétányon megnyitott az újpestiek új közösségi tere, a Piac-Placc. A standokon megtalálható minden, mi szem-szájnak ingere, valóságos varázsvilág nyílik meg a gyűjtők, hobbisták számára.

Áruljon, vagy válogasson kedvére! 

Sokak kérésére március 23-án, szombaton indult az Újpesti Piac-Placc vásársorozata az Újpesti Piac- és Vásárcsarnok szomszédságában, a Duna sétányon. A vásár afféle bolhapiacként működik minden szombaton, ahol az újpestiek otthon feleslegessé vált apróságaikat, használati tárgyaikat, ruhaneműiket árusíthatják. Az árusításra jelentkezőket a Piacfelügyelőség várja személyesen, illetve a 370-6448-as telefonszámon, már a mostani vásár előtt. A vásár természetesen nem csupán azokra számít, akik árusítani szeretnének. A régi, másoknak már feleslegessé váló tárgyak, holmik között válogatni, nézelődni legalább olyan élvezetes, mint áruba bocsátani azokat.

Önök kérték

Az Újpesti Párbeszéd kérdőíveire visszaérkezett korábbi válaszok között is találkozhattunk azzal az igénnyel, hogy a helyiek szeretnének egy igazi, hangulatos kis bolhapiacot. Az Újpesti Piac-Placc negyven elárusítóhelyből áll, nyitva tartása pedig megegyezik a vásárcsarnokéval, azaz szombatonként reggel 6 és délután 14 óra között várja majd az újpestieket. A standokon minden otthon feleslegessé vált apróságot, használati tárgyat eladhatnak az erre vállalkozók, kivéve élelmiszert, vegyi árut, virágot vagy élő állatot. Az elárusítóstandot bérlők helypénzt, a helyiek 900 forintot, a nem újpestiek pedig 1500 forintot fizetnek – tudtuk meg Práger Ferenc piacvezetőtől.