Az önkormányzat által útjára indított Találkozások programsorozat most az operett kedvelőinek, leginkább a szórakozni vágyó nyugdíjasoknak kínál egy kellemes, délutáni műsort. November 16-án a műfaj három jeles honi képviselője, Kovács Zsuzsanna, Bozsó József és Benkóczy Zoltán lép fel – László Máriával – az újpesti Jégcsarnokban. A programra szóló meghívót ezúton is átnyújtjuk. A sztárfellépők egyikével, Benkóczy Zoltánnal, a Budapesti Operettszínház színészével beszélgettünk.
– Mire számíthat az újpesti nagyérdemű ezen a novemberi délutánon?
– Klasszikus operettműsorra, és persze arra, hogy jól fognak szórakozni a kedves nézők. Azt szokták mondani, hogy menj ki a színpadra, és mondjál jókat. Úgyhogy kimegyünk, jókat mondunk, énekelünk. És a nézőket egy kicsit beavatjuk a kulisszatitkainkba is.
– Összeszokott triászt láthat a közönség?
– Hát igen, Kovács Zsuzsával már negyven éve játszunk együtt, de a Bozsó Józsival is nagyon régóta. Még mindig sokszor hívnak minket közös fellépésekre.
– Jó példa töretlen népszerűségére, hogy kisebb hölgykoszorú fogta közre, mielőtt az ÚKTV stúdiójában beszélgetni kezdtünk.
– Az egy jó visszajelzés, ha rámosolyognak az emberre. Annak a jele, hogy szeretik. Jólesik. És gyorsan össze is haverkodom azzal, aki megszólít.
– Távol áll a habitusától a művész úr megszólítás?
– Jaj, nagyon. Mindig mondom, hogy inkább szólítsanak Benkóczynak vagy Zolinak, de hagyják ezt a „művészurazást”. Sokat gondolkodtam ezen, és arra jutottam, hogy a művész túl nagy rang nekem. Vagyis, ha én azt gondolom, hogy a seregben őrmester vagyok, akkor ne szólítsanak ezredesnek. Jobb ez így a lelkemnek.
– Egyértelmű volt, hogy zenés színész lesz?
– A Kecskeméti Katona József Színházban voltam kórista, majd segédszínész, aztán színész. Már öt éve ott voltam, amikor indult egy zenésszínész-osztály a Színművészetin. Huszonöt éves voltam akkor, tehát az utolsó pillanatban vettek fel. Onnan egyenes út vezetett az operettszínházba, ahol ’72 óta vagyok társulati tag. Nagy szerelmem a zenés műfaj, és hűséges típus vagyok.
– Igaz, hogy egy ideig élt Újpesten is?
– A hetvenes évek végétől majd tizenöt évig laktam Újpesten, a Munkásotthon utcában, a rendőrség mögött. És nem vicc: egy rendőr folyamatosan rám volt állítva. De legalább könnyű dolguk volt, hiszen ott voltam mellettük.
– Akkor különös jelentősége van egy újpesti fellépésnek?
– Igen, mert ugyan már régóta nem itt élek, de még mindig nagyon kötődöm Újpesthez. Valahogy mások itt az emberek. Sokkal közvetlenebbek, van egy jó értelemben vett kisvárosi hangulata Újpestnek. Már nagyok a gyerekeim, sőt unokáim is vannak, mindig mondom nekik, hogy Újpesten vegyenek lakást, hogy megint egy kicsit idetartozzak.
J.M.