Újpesten sokan isznak kávét reggelente tarzanos bögréből. Jobb kedvük lesz tőle. Jó ránézni, aranyos a figura, vidám a színvilág, jobb íze lesz a kávénak. A napnak. Főleg most, hogy jön a tavasz és már nem feltétlenül kell a szobában kávézni, kimehetünk a szabadba is. Rövidesen nyit a Tarzan™ Park.
Egy napra, vagy pár órára egy másik világba repít. Kikapcsol. A gyerekek különböző tematikájú, érdekesebbnél érdekesebb játszószigetek között bolyonghatnak. Ott van a Picurvár, a nagymozgást segítő eszközök fellegvára, a Hintarét, ahol a kicsik csoportosan is hintázhatnak, a Liándzsungel, melyben a kapaszkodás és a mászás kerül előtérbe. A zenei hangoktól gazdag Zengőerdő egy igazi kuriózum a felnőtteknek is, a gyerekek kedvence pedig a Placcs Placc, ahol minden a víz szeretetéről szól.
A játékszigetek eszközeit úgy alakították ki, hogy azok mindamellett, hogy elősegítik az idegrendszer fejlődését, a gyermekeknek barátságos környezetben biztosítanak mozgáslehetőséget a korosztályuknak megfelelően. Az élmények mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni a park fejlesztő, jótékony hatásait. A mászással, csúszással, kapaszkodással, lengéssel, hintázással, ugrálással, a hely kiváló lehetőséget teremt, hogy a játék mellett a sikeres mozgás kivitelezése is örömet okozzon a gyermeknek.
Jön a jó hír azoknak, akik már nagyon várják a tavaszt! Hamarosan nyit a Tarzan™ Park, Budapest egyedülálló szabadtéri családi játszóparkja!
Szezonnyitó hétvége: 2016. március 12.-15. között
2016. évben új nyitvatartási rend:
Márciusi nyitvatartás: 2016. március 12.-15. és 19.-20. 10.00 – 17.00-ig
Tavaszi szünet: 2016. március 24-től 31-ig 10.00 – 17.00-ig
Előszezon: április K-V: 10.00 – 18.00 május K-V: 10.00 – 18.00
Főszezon: június H-V: 10.00 – 20.00 július H-V: 10.00 – 20.00 augusztus H-V: 10.00 – 20.00
Utószezon: szeptember K-V: 10.00 – 18.00 október K-V: 10.00 – 17.00 november: zárva
2016. évben elő- és utószezonban a Tarzan™ Park hétfői napon zárva tart!
A nyári időszakban a korábban megszokott 19 órás zárási időszakot meghosszabbították, így június és augusztus között már 20 óráig tartanak nyitva minden nap! „
“A Tarzan™ Park olyan színtér, ahol a játszva fejlődés maradéktalanul megvalósul. A gyermekek a szabad levegőn játszva sajátítják el azon képességeket, készségeket, mely a zökkenőmentes tanulásukat, a mozgás korai megszeretését, az egészséges életmód kialakítását segítik elő.” (Tóth Anett gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, közoktatási szakértő) Az erről szóló tanulmányról bővebben itt olvashatnak:
Az újpesti cseritis gyerekek a március 12-i megnyitón ingyen látogatják majd a parkot, melyről később részletesen beszámolunk! VG