Két éve készült el és azóta is népszerű városunk egyik legszínesebb tere. A Rózsavirág tér első üteme 2015 augusztusára fejeződött be, most pedig már a harmadik ütem is a végéhez ért.
– A most befejeződött harmadik ütemben új játszótér és sportpálya épült. Az ütéscsillapító burkolatoknak köszönhetően a szabadidő eltöltése biztonságosabb lesz, és a játék azokat sem zavarja majd, akik inkább otthonaikban pihennének – mondja Jókay Attila, a terület önkormányzati képviselője. – Több újpesti parkhoz hasonlóan már a Rózsavirág téren is vannak kültéri fitneszeszközök. Új, 255 négyzetméteres kutyafuttató épült, és madárbarát kertekkel is bővült a terület. A park hangulata még barátságosabb lett a dombra kihelyezett színes kültéri bútoroktól.
A harmadik ütem részeként teljesen megújultak a zöldfelületek, és új növényeket is telepítettek a Városgondnokság munkatársai.