Új vezető kerül az Észak-Budapesti Tankerületi Központ élére, dr. Balogh Tamás László november 5-től kezdi meg munkáját. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter összesen 55 tankerületi központ vezetésére kért fel új igazgatót.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a 60 tankerületi központból 55 élére kért fel új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki. A Klebersberg Központ hétfő este hozta nyilvánosságra a november 5-től hivatalba lépő tankerületi vezetők névsorát. A tankerületek vezetésére még augusztusban meghirdetett felhívásra összesen 567 pályázat érkezett, amelyek közül 424 felelt meg a feltételeknek.
Az oktatási és gyermekügyi miniszter a kinevezésekkel kapcsolatosan közölte, hogy novembertől új szemléletet honosítanának meg a tankerületek működésében, ennek megfelelően a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyeznék a hangsúlyt.
Újpest az Észak-Budapesti Tankerületi Központ illetékességi területéhez tartozik. Ennek a tankerületnek az élén dr. Balogh Tamás László váltja Tamás Ilonát. Dr. Balogh Tamás László matematikatanár és közgazdász. Korábban számos matekversenyen országos Top 10-ben végzett, egyetemistaként és PhD-hallgatóként több oktatói díjat is elnyert.

A közzétett tájékoztatás szerint a pályázati felhívás öt tankerületi központ esetében eredménytelen volt. Ezek a Kelet-Pesti, Kiskőrösi, Pápai, Szekszárdi és Szombathelyi Tankerületi Központok, ahol rövidesen újabb pályázati felhívást jelentet meg a Klebelsberg Központ. Az új tankerületi igazgatók névsora IDE kattinva tekinthető meg.
Kép forrása: Tamas Laszlo Balogh/ Linkedin