A magyar lakosság egyötödét kifejezetten veszélyezteti a koronavírus

, ,
  •  
  •  
  •  

Az ország lakosságának 19.3 százaléka az életkora alapján különösen veszélyeztetettnek számít a koronavírus-járvány szempontjából, írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.

A KSH “Koronavírus dosszié” címen új felületet hozott létre honlapján, mely a járványhoz, illetve annak gazdasági és társadalmi hatásaihoz kapcsolódó statisztikákat, elemzéseket közöl.

A KSH adatai szerint a bölcsődék bezárása 38600, az óvodáké 330500 gyermeket érint, míg a nappali közoktatásban 1,1 millióan tanultak. Nekik már két hete otthon kell maradniuk, ahogy a felsőoktatásban tanuló 285100 hallgatónak is.

A különösen veszélyeztetett, 65 éven felüli korcsoportba tartozók közül az egyedülállók aránya a KSH szerint Budapest egyes kerületeiben, az Alföldön és a Dél-Dunántúlon különösen magas, ezekre a területekre kiemelt figyelmet kell fordítani a járvány idején. Elemzésük szerint az idős gondozottak magas aránya miatt az egészségügyi-szociális terhelés erőteljes növekedése várható.

Az egyedül élő 65 éves és annál idősebbek járások szerinti megoszlását az alábbi térkép mutatja, melyen jól látszik, hogy Újpesten is magas az ebbe a kategóriába eső szépkorúak száma: