Szeptember végéig minden hétvégén a gyalogoséké és a bicikliseké lesz a pesti alsó rakpart

, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Szeptember végéig minden hétvégén a gyalogosoké lesz a pesti alsó rakpart, amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, mondta Karácsony Gergely főpolgármester a főváros “Restart Budapest” címmel indított beszélgetéssorozatának második adásában.

Az elmúlt két hétvégén már sokan kipróbálhatták, hogy milyen a rakparton autósok nélkül közlekedni, ám a tervek szerint a lezárás mellett a főváros különböző programokkal is igyekszik majd megtölteni a felszabaduló közterületet, ha véget ér a járvány.

“A rakpartnak olyannak kell lennie, mint egy megnyitott köztérnek, hogy az emberek használják, menjenek ki oda”

– idézte szemléjében az Index Faix Csabát, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA) és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) februárban kinevezett vezetőjét.

A szakember arról is beszélt, hogy nem szeretnénk a rakpartra pálmafás plázst vagy fesztiválvárost bódékkal. Helyette azt akarják megmutatni, hogy a Duna-partot a belvárosi szakaszon is lehet arra használni, hogy oda lemenjünk, sétáljunk, vagy igyunk egy fröccsöt.