, ,
  •  
  •  
  •  

Igazoltan koronavírussal fertőzött az Újpesti Babits Mihály Gimnázium egyik munkatársa – erősítette meg az Újpest Média értesülését az intézmény fenntartója, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ vezetője. Tamás Ilona az Újpest Televíziónak elmondta: a babitsos kollégánál még közvetlenül az augusztusi hosszú hétvége után, azaz jócskán a tanítás megkezdése előtt jelentkeztek a tünetek, azonnal orvoshoz fordult, és a tesztek megerősítették a fertőzöttségét. Úgy tudni, az iskolában csak nagyon kevés munkatárssal került kapcsolatba.

A gimnázium vezetése a pozitív tesztek után azonnal lépett: jelentette az esetet a Nemzeti Népegészségügyi Központnak és az Észak-Budapesti Tankerületi Központnak, ezzel párhuzamosan pedig azonnal megkezdte a kontaktkutatást, fertőtlenítette az épületet, minden egyéb kötelező óvintézkedést megtett, és a szakhatóságok jóváhagyásával rendben megkezdhette a tanítást.

Ugyancsak fertőzött az újpesti Liget Óvodába járó egyik gyerek szülője, aki jelentette ezt az óvodának. Az intézmény minden szükséges intézkedést megtett.