Döntött a főváros: 15 ezer forintba kerülhet, ha nem viselünk maszkot

  •  
  •  
  •  

Karácsony Gergely főpolgármester a járvány elleni védekezés erősítése érdekében szeptember 14-ére összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését.

Komoly szankciók jönnek

Az ellenzéki többségű testület megszavazta a maszkviselési szabályok szigorítását, illetve azt, hogy súlyosabb büntetést kapjanak azok, akik elmulasztják eltakarni az arcukat.

A főpolgármester javaslata értelmében

a mozikban és színházakban, valamint hasonló közművelődési intézmények zárt tereiben, továbbá a társasházi közgyűléseken kötelező az orr- és szájnyílást eltakaró maszk használata.

A szabályszegőket – eredménytelen figyelmeztetés után – a közterület-felügyelők

15 ezer forintos helyszíni bírsággal sújthatják.

Azokra az intézményekre, ahol szabályszegést észlelnek, 50 ezer forintos bírságot szabhatnak ki.

Elfogadták Karácsony Gergely azon javaslatát is, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonokban és egészségügyi intézményben dolgozókat rendszeresen ingyenes koronavírus-szűrésnek vessék alá.

A közgyűlés egyben a kormányhoz is fordul annak érdekében, hogy a rendszeres és ingyenes tesztelés a közoktatásban, az egészségügyben, illetve az állami fenntartású szociális intézményekben dolgozók számára is elérhető lehetőség legyen.

Kiss Ambrus

A javaslat vitájában Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta: a főváros az elmúlt három hónapban 3800 koronavírus-tesztelést végeztetett el saját költségen.

A szociális intézmények kapcsán kiemelte:

1900, idősotthonban dolgozó munkatárs ingyenes, kétheti tesztelését segítik elő. Indokolt esetben kontaktkutatást is végeztetnek majd, amennyiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ezt nem képes megfelelően végrehajtani.

A teszteket a jövőben sem az intézmények költségvetéséből finanszírozzák.

A budapesti vezetés külön kérte továbbá a magyar kormányt, hogy más európai államok mintájára

a lakosságnak is biztosítson lehetőséget az ingyenes koronavírus-szűrésen való részvételre.

A fideszes méltatlankodásokra válaszul Karácsony Gergely a vita során hangsúlyozta: a kormány felé tett javaslatokat a kormányzati szakértők és tanácsadók nyilvános szakmai anyagai alapján készítették; a főváros pedig a járványhelyzet miatt kénytelen kormányzati feladatokat is ellátni, hiszen az állam nem szerez be védőeszközöket vagy indít tesztelési programot, így ezt az önkormányzatoknak kell megoldani.

Karácsony Gergely

Hozzátette: Budapest eddig nagyjából egymilliárd forintot költött a koronavírus elleni védekezésre.

Budapesttel pótoltatnák a kormány mulasztásait?

Az ülésen a Fidesz-KDNP frakciója továbbra is javasolta, hogy Budapest különítsen el 50 milliárd forintot a vírushelyzet miatt bajba jutott emberek megsegítésére.

Az erről szóló előterjesztés vitájában Kiss Ambrus Orbán Viktor múlt heti kijelentésére utalva, miszerint Budapestnek van szabadon elkölthető 100 milliárd forintja, hangsúlyozta:

a főváros számára rendelkezésre álló forrásokat nem arra költi, amire akarja, minden forintnak előre megvan a helye.

A főpolgármester-helyettes szerint Budapestnek egyébként sincs 100 milliárd forintja, a válság, a kormányzati megszorítások pedig a főváros adósságállományát 150 milliárd forintra duzzasztották.

Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője szerint a közgyűlési többség csak a kormányra képes mutogatni és nem is akarja önerőből segíteni a budapestieket. Ezért “herélték ki” az ő javaslatukat, és tettek helyette a Kiss Ambrus által elmondottak szellemében íródott politikai nyilatkozatot.

A kormányzati válságkezelés megbukott, Budapestre tolnák a felelősséget

A javaslat vitájához Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere is hozzászólt. Hangsúlyozta:

a fideszes javaslat gyakorlatilag annak beismerése volt, hogy a kormány nem segítette kellőképpen az ország és a főváros bajbajutott vállalkozásait.

Déri szerint az ellenzéki pártok többször is elmondták, hogy a kormány megbukott a védekezés és a válságkezelés területein, és egyedül a Fidesz-közeli oligarchák jártak jól, akik még a “nemlétező szállodájukra is támogatást kaptak”.

A kormányzati járványkezelés kapcsán elmondta:

“Miközben a hírek a méregdrága beszerzésekről szólnak, a kormányzat képtelen elérni a tesztek számának növelését.”

Újpest első embere szerint a kormány ezzel át akarja hárítani a felelősséget, a miniszterelnök számára pedig nem fontosak a betegek, akik

“fizessék csak a teszteket, ha egyáltalán hozzájutnak”.

Déri Tibor

A kormány szerinte a “kiszipolyozott fővárossal” akarja elvégeztetni a saját feladatait, hiszen, ha valóban segítettek volna a vállalkozókon, akkor most a Fidesznek nem kellett volna ilyen javaslatot benyújtania.

Déri emlékeztetett, hogy az újpestiektől eddig a kormány 300 millió forintot vett el a járványra hivatkozva, Budapest kerületeitől összesen pedig 23 milliárdot vontak el ilyen címszó alatt. Közölte: a kormány a turisztikai szektoron belül is csak Orbán Ráhel, Mészáros Lőrinc és Tiborcz István vállalkozásait támogatta, Budapestet pedig következetesen hagyták, gyakorlatilag zárták ki a támogatási programokból.

A polgármester szerint az iparűzési adó elvételének pedig a fideszes kerületek is kárvallottjai. Ezt szerinte a kormánypárti polgármesterek is tudják, hiszen ők is megszavazták azt a felterjesztést, ami arra kéri a kormányt, hogy csökkentse a Budapestet sújtó elvonást. Hangsúlyozta:

“Vagy múltkor hazudtak, vagy most. Szerintem most nem mondanak igazat, hiszen tudják: képmutató, populista és semmitmondó az a kezdeményezés, melynek célja és értelme, hogy a kormány kudarcáért Budapestre tolják a felelősséget.”

Déri Tibor is kiemelte, hogy az önkormányzatok a védekezés során olyan állami feladatokat kénytelenek ellátni, amelyek a kormány feladatai lennének. Mint fogalmazott: az ellenzék sokkal többel szeretne segíteni a budapestieknek, mint a Fidesz által javasolt összeg, ehhez azonban az kell, hogy

a kormány ne lopja el az európai uniós támogatásokat, hanem, hogy ezek valóban eljussanak az egzisztenciájukat féltő budapestiekhez és a bajba jutott vállalkozásokhoz.

Ehhez szerinte az kell, hogy az EU-s támogatásokat az önkormányzatok bevonásával, rajtuk keresztül használják fel. Déri Tibor úgy látja, hogy az ellenzéki módosító javaslat a felelős válságkezelést célozta, ezért azt mindenkinek el kell fogadnia.

Láng Zsolt válaszában kikérte magának, hogy a Fidesz megszavazta volna a kormányzati megszorításokat elítélő javaslatot. A frakcióvezető szerint csak azt támogatták, hogy a főpolgármester tárgyaljon a kormánnyal a főváros pénzügyi helyzetéről.

Láng Zsolt

Láng Zsolt hozzátette: a kormány azért támogatja most a vidéki turizmust, mert Budapest “baromi sikeres volt”, ami “látszott a bevételeken”. A szektor adófizetői pedig megérdemlik, hogy segítsen rajtuk a főváros, szerinte ők csak erről szerettek volna beszélni. A fideszes politikus közölte: akár fejlesztéseket is szükséges elhalasztani, ha emberéletekről van szó.

Karácsony Gergely erre úgy reagált:

sajnálja, hogy a fideszes közgyűlési tagok “a pártközpont utasítására” újabb Budapest-ellenes kampányba kezdtek.

Szerinte ők is nagyon jól tudják, hogy az az összeg, amiről vitatkoztak, nem létezik, csupán egy olyan politikai blöff, amire eddig nem volt példa.

Kiemelte:

a gazdaságélénkítés állami feladat, ami nem a főváros kötelessége.

A Fővárosi Közgyűlés a fideszes előterjesztést a hozzá beterjesztett főpolgármesteri módosító indítványokkal együtt fogadta el.

, , , , , , , , , , , ,