Irgalmatlan adósságot halmozott fel a fővárosi roma önkormányzat

, , ,
  •  
  •  
  •  

Zárolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat (FRNÖ) bankszámláját, miután a szervezet akkora tartozást halmozott fel, ami éves költségvetési támogatása hússzorosának felel meg – írja a 24.hu.

Az újpesti Csóka János vezette szervezet évente 9 millió forint támogatást kap, ehhez képest sikerült 177 milliós adósságot felhalmoznia. 154 millióval a Magyar Államkincstárnak 23 millióval pedig a Fővárosi Önkormányzatnak tartoznak. .

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a portálnak elmondta: az adósság az FRNÖ egykori oktatási intézménye, az Európai Üzleti Polytechnikum Szakképző Iskola (más néven Európai Roma Szakgimnázium) ki nem fizetett bérleti díjaiból, illetve el nem számolt állami normatíváiból áll.

A két évvel ezelőtt megszűnt iskola úgy hagyott maga mögött ilyen hatalmas tartozásokat, hogy két évvel ezelőtti bezárása után kiderült: még a tanárok bérét se fizették rendesen.

Kerpel-Fronius a 24.hu-nak úgy nyilatkozott: az ügyben jelenleg belső vizsgálat zajlik, ennek lezárulta után döntenek arról, tesznek-e feljelentést.

Az FRNÖ-vel szemben egyébként a NAV már 5 éve folytat költségvetési csalás miatt nyomozást, s most már zárolták a szervezet bankszámláját is. Az önkormányzat így fizetésképtelenné vált, rezsiköltségeit sem képez fedezni.

Purebl Balázs, az iskola egykori igazgatója és Csóka János, az FRNÖ elnöke a portálnak egyaránt azt állította, máig nem hallgatta ki őket az adóhatóság. Csóka 2015 óta nyolc hónap megszakítással vezeti a budapesti roma önkormányzatot, 1994 és 2014. között pedig az Újpesti Roma Önkormányzat elnöke volt, azóta elnökhelyettese.

A 2019-es önkormányzati választásokon az MSZP-ből kilépett Horváth Imre nevével fémjelzett egyesület listájának második helyén szerepelt, de nem szerzett mandátumot.