, , , , ,
  •  
  •  
  •  

A miniszterelnök egyelőre „nem lát biztató jeleket a kórházakban”, az oltásra viszont hamarosan már lehet regisztrálni.

Orbán Viktor péntek reggel a közrádiónak úgy fogalmazott: „két csatatér van most”: a kórházak és az iskolák. Az egyik helyen életeket mentenek, a másikon munkahelyeket, hiszen, ha a gyerekek otthon maradnak, a szülők nem tudnak dolgozni. A járványügyi helyzettel kapcsolatban azt mondta: „a kórházakban nem látok biztató jeleket. Ki kell tartanunk, aztán decemberben meglátjuk, hogy hova értünk. Ha fegyelmezettek vagyunk, akkor sikerülni fog”. Hozzátette: „hamarosan elérjük a tízezer ágyat”, jelenleg 9500 fertőzött szorul kórházi ápolásra. Ez azért érdekes, mert a hivatalos kormányzati tájékoztató oldal csak 7591 kórházban ápolt koronavírusos betegről tud.

 

 

A kormányfő közölte: kidolgozták az ország oltási tervét. Az első körben az egészségügyi dolgozók és a veszélyeztetett korúak kapják meg a vakcinát. Erre jövő héttől lehet majd levélben, illetve online regisztrálni. Hozzátette: a karácsonyi ünnepekről és az újévről még nem tud nyilatkozni, erről nyolc-tíz nap múlva születhet döntés.

Az Európai Unió költségvetésének megvétózása kapcsán leszögezte: a lengyel és magyar álláspont „betonszilárdságú”: a segítséget a jogállami kérdéseket nem lehet összekötni, de „megegyezni mindig meg lehet”.