Habony-közeli cégé lett az Újpesti Erőmű

, ,
  •  
  •  
  •  

A Forbes.hu beszámolója szerint a magyar-francia CHP Energia Zrt. megvette a Budapesti Erőmű Zrt.-t, amely Kelenföld és Kispest mellett Újpesten is üzemeltet erőművet.

A Forbes cikke szerint a CHP tulajdonosai a VPP-cégcsoport, valamint a francia hátterű Veoilia Energia Magyarország Zrt. Előbbi a 2002-ben alapított Greenergy szétválásával jött létre, a cégalapító Dicső Gábor volt.

A cégcsoport, és a tulajdonában álló CHP Erőmű Kft. tulajdonosa a máltai székhelyű Apium Media Holding, amelynek kézbesítési megbízottja a nyilvános céges adatbázis szerint Beni Gagel, Habony Árpád közeli emberének, az izraeli Michael Gagelnek a testvére.

A CHP Energia csütörtöki közleményében felidézte, hogy a Budapesti Erőmű 1997-ig a magyar állam tulajdonában állt, majd a privatizációs eljárás során a FORTUM-TOMEN finn-japán konzorciumhoz került, 2001-ben a francia EDF vásárolta meg a konzorciumtól, 2015-ben pedig eladták a cseh EP Energy csoportnak.

A tájékoztatás szerint a Budapesti Erőmű a főváros legjelentősebb energiatermelője, amely három korszerű, kombinált ciklusú gázturbinás erőművet üzemeltet Kelenföldön, Kispesten és Újpesten. A cég a Főtáv Zrt. legnagyobb távhőbeszállítója, Budapest távhőigényének csaknem 60 százalékát termeli meg, amellyel mintegy 144 ezer háztartásban közel 500 ezer embert szolgál ki. Emellett a 396 megawatt beépített villamosenergia kapacitása révén előállított áram országos piaci részesedése meghaladja a 3 százalékot.

A Budapesti Erőmű Zrt. 2019-ben 60,2 milliárd forintos árbevételt ért el és 220 főt foglalkoztat. A tulajdonosváltás sem a megszokott működésben, sem a munkatársi állományban nem jelent majd változást, a CHP Energia a Budapesti Erőmű Zrt. munkavállalóit teljes létszámban integrálja, valamint működési engedélyeit, folyamatban lévő szerződéseit is átveszi – közölték.

A Budapesti Erőmű vezérigazgatói feladatait Palkó György, a Veolia Energia Magyarország Zrt. vezérigazgatója látja el. A vételárról nem közöltek információt.