Közösen tüntetnek az ellenzéki polgármesterek

, ,
  •  
  •  
  •  

Egy teljes estére nem lesz karácsonyi díszkivilágítás, így tiltakoznak az elvonások ellen.

Amely tegnapi cikkünk idején még csak körvonalakban létezett, mára testet öltött tiltakozássá vált: December 23-án, vagyis egy nappal Szenteste előtt több ellenzéki vezetésű város és kerület is lekapcsolja a karácsonyi díszkivilágítást. Teszik ezt azért, mert a Szabad Városok Szövetsége kezdeményezésére így tiltakoznak Orbán Viktor szombati bejelentése ellen, amelyben a miniszterelnök előrevetítette, hogy az iparűzési adót a felére csökkentik – ez annyira súlyos terhet jelent az így is vegetáló önkormányzatoknak, hogy többen közülük várhatóan hitelfelvételre kényszerülnek.

„Ezzel fel kívánjuk hívni a településeinken élő polgárok figyelmét az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások fontosságára. Nyomatékosítani kívánjuk követelésünket, hogy a kormány vonja vissza az iparűzési adó megfelezéséről szóló, az önkormányzatok kivégzését jelentő döntését.”

-írja közleményében a Szabad Városok Szövetsége.

A tiltakozáshoz ezek a város- illetve kerületvezetők csatlakoztak:

  • Karácsony Gergely főpolgármester
  • Botka László, Szeged polgármestere
  • Nemény András, Szombathely polgármestere
  • Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
  • Csőzik László, Érd polgármestere
  • Péterffy Attila, Pécs polgármestere
  • Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere
  • Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
  • Nyirati Klára, Baja polgármestere
  • Leidinger István, Pomáz polgármestere
  • Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere
  • Gémesi György, Gödöllő polgármestere
  • Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere
  • Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere
  • Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere
  • Tóth József, Polgár polgármestere
  • Máté Antal, Nyírbátor polgármestere
  • Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere
  • Schwartz Béla, Ajka polgármestere
  • Lengyel Róbert, Siófok polgármestere
  • Balogh Csaba, Göd polgármestere
  • Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere
  • Hatvani Miklós, Isaszeg polgármestere
  • Vécsi István, Ricse polgármestere
  • Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere
  • Örsi Gergely, a II. kerület polgármestere
  • Kiss László, a III. kerület polgármestere
  • Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere
  • Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere
  • Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere
  • Pikó András, a VIII. kerület polgármestere
  • Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere
  • László Imre, a XI. kerület polgármestere
  • Tóth József, a XIII. kerület polgármestere
  • Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere
  • Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere
  • Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere
  • Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere