, , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kancelláriaminiszter szerint működnek a korlátozott intézkedések, mindenkit arra kér, hogy regisztráljon az oltásra.

Szerdán is ülésezett a kormány, ahol áttekintették a koronavírus-járvány aktuális helyzetét hazánkban – kezdte a csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás elmondta, hogy a kormány véleménye szerint már túl vagyunk a járvány csúcsán, december óta folyamatosan csökken a napi új halálozások és fertőzöttek száma, amit nem minden ország mondhat el magáról.

„Nem csoda, hogy az adatközlést bírálók most elhallgattak”

-fűzte hozzá a miniszter.

Gulyás elmondta, hogy a munkahely-támogatásban Magyarország az élen jár, decemberben, ha szerény mértékben is, de nőtt a foglalkoztatottsági adat. A gazdasági intézkedések pedig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az intézkedésekről azt mondta: világos, következetes szabályokat fektettek le novemberben, szintén ellentétesen más országokkal. Enyhítés akkor lehet, ha sikerül elérni a megfelelő mértékű átoltottságot, vagy ha az adatok tovább csökkennek.

A miniszter újra elmondta, hogy az oltás önkéntes, de mindenkit arra kért, regisztráljon az oltásra, mert ezzel lehet a leghamarabb legyőzni a járványt. A kormány célja, hogy minél több vakcina érkezzen az országba, eddig összesen 19,7 millió adagot kötöttek le, de minden adag vakcina az Európai Unión keresztül érkezik, Gulyás pedig bírálta is a Bizottság lassúságát. Hozzátette, hogy ez nem kizárólag a magyar kormány véleménye, „Finnországtól Németországig” rengeteg kritikát kapott az Európai Bizottság a szétosztás lassúsága miatt. Kiemelte, hogy Nagy-Britannia, Kína és Izrael is előbb kezdte meg a tömeges oltást.

„A jelenlegi tempó alapján 30 hétig tartana a folyamat, így máshonnan is kell vakcinát szerezni. Ha lesz elég oltóanyag, napi félmillió embert is be tudunk oltani.”

-mondta Gulyás Gergely, arra azonban nem tért ki, hogy pontosan honnan szereznének, és milyen módon kerülnék meg az EU-t a beszerzés során.

A magyar kormány egyértelműen oltáspárti, és kampányt is fognak indítani az oltás mellett. A kormány tagjai is be fogják magukat oltatni, ha majd rájuk kerül a sor – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy eddig 1,3 millió ember regisztrált, és jó lenne, ha ez a szám nőne. Előbb az idősek kapják meg az oltást, utána a rendvédelmi szervek dolgozói következnek.

Egy újságírói kérdés arra vonatkozott, lesz-e vakcinaigazolvány, kellhet-e majd ahhoz, hogy utazzunk vagy rendezvényeken vehessünk részt. A kancelláriaminiszter azt mondta erről, hogy egyelőre várják, lesz-e uniós szabályozás, mert hazánk először annak tesz majd eleget, de a következő uniós csúcson ez is téma lesz, így a magyar kormány egyelőre kivár a kérdésben.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva Gulyás elmondta: van arra esély, hogy a sportolók soron kívül oltást kapjanak, de csak az olimpikonok esetében történhet ez meg.

„A Magyar Olimpiai Bizottság kéréssel fordult a kormány felé annak az érdekében, hogy az olimpiai részvételre esélyes sportolók, vagy a részvételt már ki is harcoltak előbb kaphassanak oltást. Erről is volt szó a tegnapi kormányülésen, nyitottak is vagyunk arra, hogy ez így legyen, a MOB-nak az illetékes szaktárcával kell majd egyeztetnie.”

-mondta a kancelláriaminiszter.