A Fóti út és a Szövőgyár utca környezetében feltárt környezetszennyezéssel kapcsolatban adott tájékoztatást Budapest Főváros Kormányhivatalának Népegészségügyi Főosztálya. A hatóság felhívja a figyelmet arra, hogy az érintett területeken a magánkutak vizét nem szabad használni. A vezetékes ivóvíz ugyanakkor biztonságosan fogyasztható. A tájékoztatás Újpest Önkormányzatának hivatalos weboldalán jelent meg.
A kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya a Fóti úti, egykori Tungsram Vákuumtechnikai Gépgyár területéhez, valamint a Szövőgyár utcai egykori ipari létesítményhez kapcsolódó környezetszennyezés ügyében küldött hivatalos tájékoztatást Újpest Önkormányzatának. A közlemény arról tájékoztat, hogy a szennyezésekkel érintett területeken található magánkutak vize nem tekinthető biztonságosnak, ezért azok használatát a hatóság semmilyen célra nem javasolja. Ez az engedéllyel rendelkező és az engedély nélküli kutakra egyaránt vonatkozik, a kútvizet az érintett területeken nem ajánlott ivásra, főzésre, fürdésre, locsolásra vagy öntözésre használni.
A vezetékes ivóvíz biztonságos
A hatósági tájékoztatás ugyanakkor egyértelműen rögzíti, hogy a Fővárosi Vízművek által szolgáltatott vezetékes ivóvíz megfelel a jogszabályban előírt minőségi követelményeknek, fogyasztása biztonságos. A vezetékes víz minőségét a Fővárosi Vízművek és a népegészségügyi hatóság is rendszeresen ellenőrzi. Azoknak, akik az érintett területeken nem rendelkeznek vezetékes ivóvízellátással, a hatóság azt javasolja, hogy vegyék fel a kapcsolatot az illetékes önkormányzattal.
További vizsgálatok lesznek a Szövőgyár utcai területen
A Szövőgyár utcai környezetszennyezéssel kapcsolatban a hatóság további vizsgálatokról is tájékoztatott. A környezetvédelmi hatóság a népegészségügyi szakvélemény alapján egyes épülettípusokban elrendelte a beltéri levegő vizsgálatát. A mérések célja annak megállapítása, hogy szükség van-e további műszaki vagy egészségvédelmi intézkedésekre. Az esetleges további beavatkozásokról a vizsgálati eredmények ismeretében születhet döntés.
Hol találhatók az érintett területek?
A környezetszennyezésekkel kapcsolatos dokumentumokat, valamint az érintett területek térképes lehatárolását Újpest Önkormányzata a hivatalos honlapján már korábban közzétette. A Fóti úti ügyben érintett ingatlanok térképes lehatárolása ide kattintva, a helyrajzi számok ide kattintva láthatók. A másik érintett helyszín a XV. kerületi Szövőgyár utca 21. szám alatti egykori ipari terület és környezete, ehhez kapcsolódóan az érintett újpesti ingatlanok térképes lehatárolása ide kattintva érhető el.
Újpest Önkormányzata ahogyan eddig is, továbbra is folyamatosan tájékoztatást ad a szennyezettségekkel kapcsolatos fejleményekről az erre a célra létrehozott webes felületen, ami IDE KATTINTVA érhető el.