Müller Cecília: “Semmiképpen nem szeretnénk változtatni az oltási terven”

, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Az oltás után teljesen jól érzi magát az országos tisztifőorvos, semmilyen mellékhatást nem érzékelt. Müller Cecília a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában közölte: úgy tűnik, hogy szervezete könnyen kezelte a vakcinát, semmi bőrpír, szinte a beadást se érezte, ami egy vékony tűvel történt.

Müller azt is kijelentette:

“Semmiképpen nem szeretnénk változtatni az oltási terven. Nagyon fontos, hogy a magas kockázati csoportoknak megfelelően hajtsuk végre a tervet. Értesültünk róla, hogy jövő héten kevesebb vakcina érkezik az Európai Unióba, de egy átalakítás zajlik. Minden sarkot felkutatunk a világon azért, hogy megfelelő mennyiségű vakcinát szerezzünk. A magyar kormány ezért mindenkit megkeres.”

Emlékeztetett arra, hogy kisebb késés alakult ki a vakcina-beszerzésben, rajtunk kívül álló okok miatt, de senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy nem fogja megkapni a második oltást:

“Három hét után szükség van, hogy akik már megkapták az első vakcinát, kapják meg a másodikat is. Immunizálni akarunk, ez a Modernánál nem három hét, hanem 28 nap, mindenkinek rendelkezésére fog állni a második adag. Ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az immunitás kialakuljon mindenkinél. Végig kell ezt csinálni.”

A tisztifőorvos köszönetet mondott azoknak, akik már regisztráltak a védőoltásra, és próbálta eloszlatni a pánikkeltő aggályokat, hangsúlyozva, hogy mindenkit értesíteni fognak arról, mikor kaphatja meg az oltóanyagot:

“Természetesen senki sem veszett el, aki regisztrált már a védőoltásra. Nem egyszerű logisztika megszervezni minden embernek a beoltását, ugyanakkor mindenkit szeretnénk benne részesíteni. Több helyről, több ütemben érkeznek a vakcinák az országba. Reménykedünk benne, hogy a kétkedők is beadják a derekukat. Kicsi türelmet kérünk mindenkitől, mindenkinek vissza fogunk jelezni, hogy sikeres a regisztrációja. Mindenkit időben fogunk értesíteni.”

A regisztrációról elmondta, hogy arra szükség van ahhoz, hogy elérjék azokat, akik be akarják oltatni magukat, mivel nem egyszerű megszervezni ennyi ember beoltását. Bíznak abban, hogy a jelenleg még kételkedők is kérik az oltást.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy visszajelzés érkezik a megadott e-mail-címeken a jelentkezőkhöz. Tájékoztatást már küldtek, és megjelenik a felületen a visszajelzés is, hogy sikeres a regisztráció.

Szerinte a procedúra fontos ahhoz, hogy mindig elérjék az oltási terv alapján következő csoportot, és értesítést küldhessenek, hogy hol és mikor adják be a vakcinát.