Így kerülhetjük el, hogy unokázós csalók áldozatává váljunk

, , ,
  •  
  •  
  •  

Annak ellenére, hogy számos bűnözői csoportot felszámolt a rendőrség, a csalók folyamatosan újabb módszerekkel próbálkoznak. Míg korábban készpénzt és ékszereket kértek, most már banki utalásra is megpróbálják rávenni az időseket – írja a Police.hu.

Az időskorúak megtévesztésére szerveződött bűnözői körök jellemzően ugyanazt a módszert használják:

az idős sértetteket a szervezet egyik tagja hívja fel és a beszélgetés során a rokonának adja ki magát. A telefonáló legtöbbször azt állítja, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.

Az álrokon, hogy elkerülje a közvetlen találkozást, meggyőzi az áldozatot arról, hogy ő ugyan nem tud elmenni a pénzért, de egy ismerősét már el is küldte az összegért.

Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítanak, aki átveszi a pénzt vagy az ékszereket.

Mivel a rendőrség potenciálisan ekkor tudja a legkönnyebben tetten érni a csalókat, az utóbbi időkben azonban a bűnözők már

arra próbálják rávenni az időseket, hogy ismert pénzküldő hálózatokon keresztül utalják el a megadott összeget egy – általában külföldi – bankszámlaszámra.

Ha ezt a sértett otthonról nem tudja megtenni, akkor taxit küldenek a lakcímére, ami elviszi egy olyan helyre, ahonnan tud utalni. Olyan eset is előfordult, hogy

a bankkártya adatok bediktálását kérik, amivel különböző online tranzakciókat hajtanak végre, jelentős kárt okozva a sértettnek.

A rendőrség nyolc tanáccsal szolgál az ilyen esetek elkerülésére, hogy senki se váljon a csalók áldozatává:

  • Ha ilyen telefonhívást kap, járjon utána, hogy valóban baj van-e:
    Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját, akire hivatkoztak!
  • Soha ne felejtse el: hivatalos személy – se rendőr, se mentő, se tűzoltó – soha nem kér pénzt!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket, ha bizonytalan, hogy tényleg hozzátartozója hívja-e!
    „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
  • Legyen gyanús, ha pénzátutalásra kérik, illetve felajánlják, hogy az utalás lebonyolításában közbenjárnak!
  • Bankkártya-adataikat semmilyen körülmények között ne adják meg idegeneknek!
  • Nyilvános helyen, idegenek jelenlétében ne beszéljenek magánügyeikről, mert az idegenek visszaélhetnek az információkkal!
  • Ne adja meg személyes adatait ismeretleneknek!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, hívja azonnal a 112-es segélyhívószámot!

A rendőrség mindenkit arra kér, hogy beszélgessenek minél többet erről a bűnelkövetési formáról és a megelőzéséről idős rokonaikkal, ismerőseikkel, így kisebb eséllyel csaphatják be őket.