Március 15-ig biztosan maradnak a korlátozások

,
  •  
  •  
  •  

A nemzeti ünnepig biztosan, mert a számok alapján még nem lehet kinyitni. Ez volt még a kormányinfón.

Attól függően, hogy a nemzeti konzultáción milyen eredmények születnek, a kormány majd idejében foglalkozni fog a nyitással. Ehhez az is kell, hogy aki csak teheti, beoltassa magát – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón.

A miniszter azonban még ez előtt bejelentette, hogy a kormány, hallgatva a járványügyi szakemberek véleményére és beszámolóira, március 15-ig meghosszabbította a november közepe óta fennálló korlátozásokat.

Az oltással kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy nálunk van az egész EU-ban a legkülönfélébb, illetve legnagyobb számban elérhető vakcina, de az ellenzék szerinte „oltásellenes”, mert gyakran hívnak fel a már engedélyezett oltások bizonyos típusainak bojkottjára.

„Ez a viselkedés elfogadhatatlan és tarthatatlan, ez nem a hatalmi harcok ideje”

– fogalmazott Gulyás Gergely.

Bértámogatások tekintetében jól áll a kormány: Gulyás Gergely bejelentette, hogy a gazdaság kezd felfutni, amiben természetesen a kormánynak is van része. A fennakadásokon túlléptek, és 41 milliárd forintos igényből már 39 milliárdot kifizettek a vállalkozásoknak.

Ezután a kérdések következtek. Az egyik arra vonatkozott, mikor lesz valóban szabad vakcina-választás: a miniszter úgy reagált, hogy még nincs elegendő az oltóanyagból, de hamarosan már lesz, és akkor természetesen lesz válogatásra mód. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, illetve maga Gulyás is azt mondta: ők nem fognak válogatni, „bár már ott tartanának, hogy beadathassák maguknak”.

Egy másik kérdés azt firtatta, hogy ha majd egyszer nyitásra kerül a sor, melyik szektor lesz az első, amely nyithat? Gulyás Gergely azt mondta, hogy a szolgáltatóipar biztosan elsők között lesz, ő maga a szigorítások közül legelsőként a kijárási korlátozást törölné el elsőként, ha most megtehetné.

A miniszter bejelentette, hogy a védettséget igazoló okmányokat március elsejétől kezdik el kézbesíteni. Aki rendelkezik ilyennel, vagyis igazolni tudja, hogy védett, akkor az esetében el kell tekinteni a karantén alkalmazásától.

Gulyás Gergely röviden szólt arról, mi a helyzet azzal, hogy egyesek magánorvosi rendelőkben oltatnák be magukat. Elmondta: teljesen kizárt, hogy magánpraxisban valaki oltást kapjon, mert az állam le fogja foglalni az esetleges szabad oltóanyag-készleteket.

Egy kérdésre a miniszter elmondta: természetesen tárgyal az önkormányzatokkal, és ahol működési nehézségek vannak, ott az állam segíteni fog: ahol azonban jelentős tartalékok vannak, ott azokat szerinte fel kell használni.

Az orosz oltás-szállítmányok egyelőre nem csúsznak, nincs mit számonkérni az oroszokon – jelentette ki egy másik kérdésre válaszolva Gulyás. Hozzátette, hogy az oroszok februártól áprilisig vállaltak szállítást, de jelen helyzetben csak az tekinthető biztos oltásnak, amit már be is adtak. A magyar szakemberek éppen ma nézik meg a szentpétervári oltóanyaggyárat, és mind a Szputnyik V, mind a Sinopharm esetében nyilvánosságra fogják hozni a szerződéseket, mert közérdekű adatnak számítanak.