A Károlyi kórházban is beoltották azt, aki mégis elment a hivatalosan lefújt oltásra

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Elvileg adminisztrációs hibák sokasága miatt elmaradt a hétvégére beharangozott tömeges oltás az AstraZeneca vakcinájával, ám kiderült: az járt jól, aki ennek ellenére is elment az oltópontra.  

Pénteken komoly „adatszinkronizációs problémák” miatt hivatalosan elhalasztották 74 ezer 18-60 éves krónikus beteg hétvégére tervezett oltását. Sokan ugyanis úgy kaptak SMS-ben behívót, hogy korábban már megkapták az első adag vakcinát, másoknak lakóhelyüktől nagyon messzire kellett volna menniük.

A kormányzati tájékoztató portálon azt írják: a most elmaradt AstraZeneca oltásokra jövő hét második felében kerül sor.

A kitartó próbálkozók jártak jól

Szombaton azonban így is számos helyen beadták a vakcinákat azoknak, akik mégis elmentek érte. Sőt, olyanok is kaphattak oltást, akiket nem értesítettek, csak egyszerűen bementek az egyik oltópontra.

Az újpesti Károlyi Sándor Kórházban is többen megkapták az AstraZeneca vakcinát a hétvégén. Egyik olvasónk a Facebookon olvasta, hogy van, ahol mégis zajlik az oltás. Felhívta a kórházat, ahol némi tanácstalanság után megkérték, küldje el a kiértesítő SMS-t nekik, így bemehet és beoltják. Így is történt. Elmondása szerint nagyjából 15-en kapták meg ezen az oltóponton a vakcinát.

Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy – miután szintén leegyeztette a kórházzal – bement az oltópontra, ahol közölték vele, hogy legalább 10 megjelentre van szükség, hogy elkezdhessék a vakcinák beadását, menjen haza, majd értesítik. A délelőtt folyamán jelezték, hogy mégsem lesz oltás, koradélután azonban már arról kapott értesítést, hogy mehet a vakcináért.

Még SMS se kellett hozzá

A Telex egyik középkorú olvasója azt írja: krónikus betegség és előzetes értesítés nélkül is megkapta az oltást. Az első oltópontról elküldték, ám a másodikon már beoltották.

A portál beszámol egy olyan esetről is, amikor az oltóponton várakozók közül valaki, aki valóban kapott SMS-t, felajánlotta, hogy átküldi az erről készített képernyőképet azoknak, akik nem kaptak. A trükk sikeres volt, az illető meg is kapta a vakcinát.