Rendhagyó esemény az UP-ban: férfiak a reflektorfényben

, ,
  •  
  •  
  •  

„Férfiak reflektorfényben” címmel rendeznek alkalmat az UP Újpesti Rendezvénytérben, 2026. november 18-án, szerdán 16 órakor. Az esemény fókuszában annak a kérdésnek a megválaszolása áll, hogy mit is jelent férfinak lenni a XXI. században. A kérdéskört izgalmas vendégek közreműködésével és különböző nézőpontokból járják majd körül.

A közösségi költségvetés keretében ezúttal egy rendhagyó program valósul meg Újpesten. A szervezők egy tartalmas, izgalmas délutánra invitálják az érdeklődőket, az esemény középpontjában a férfiszerepek és a férfikép változása áll majd. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői több nézőpontból járják körül, mit is jelent férfinak lenni a XXI. században, és hogyan alakulnak át a társadalmi elvárások, valamint a hagyományos szerepek napjainkban.

A szervezők szerint az alkalom során többek között arra is választ kaphatunk a szakértőktől, hogy milyen az ideális férfi, apa, társ és vezető, továbbá milyen férfiképet közvetít napjaink médiája. Szó lesz a karrier és a magánélet közötti egyensúly megteremtésének kihívásairól, az apasági szabadság társadalmi megítéléséről, valamint arról is, hogyan élik meg az elvált szülők és családok a megváltozott élethelyzetüket. Szó lesz még a testképről is, a résztvevők pedig azt is körbejárják, milyen elvárásokat támaszt a társadalom a férfiakkal szemben.

A beszélgetés moderátora Tibenszky Móni Lisa sportmentáltréner, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, a Kamaszokkal suttogó podcast műsorvezető-szerkesztője lesz, beszélgetőpartnerei pedig Szöllős Dávid Soma, személyi edző, az ELTE sportszervező szakos hallgatója, valamint Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, továbbá Dr. Guld Ádám társadalom- és médiakutató, kommunikációs szakember, egyetemi docens és Sidlovics Gábor, magyar zenész, a Mafia, a Zanzibar és a Tankcsapda egykori gitárosa lesznek.

Programterv:
16 óra, Köszöntő és bevezető előadás
16:10: XXI. századi apák és férfiak
17 óra: A férfi, akinek lenned kellene, Idealizált férfiképek a digitális médiakultúra világában
17:45: Szünet, kötetlen vendéglátással
18 óra Kerekasztal-beszélgetés
Férfiszerepben lenni, generációk közötti különbségek, énkép, motiváció és kiégés. Hogyan csinálhatnánk jobban?

A szervezők szeretettel várnak mindenkit, aki oktatásban, vagy akár a szociális szférában vagy a humánerőforrás-gazdálkodás területén dolgozik férfiakkal és szeretné jobban megérteni a családi működéseket, a párkapcsolati dinamikákat. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az UP Újpesti Rendezvénytér weboldalán tudnak IDE kattintva.