Orbán: Egy hétig még biztosan maradnak a jelenlegi szabályok

, , , , , , , , ,
  •  
  •  
  •  

A kormányfő a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy még nincs itt a lazítás ideje. Említést tett a friss járványadatokról és a legutóbbi Nemzeti Konzultáció eredményeiről is.

Orbán Viktor közölte: a március 19-én hatályban lévő intézkedések

hétfőtől még egy hétig változatlan formában fennmaradnak.

213 ember halt meg, kórházban is sokan vannak, többen, mint valaha. Lélegeztetés nélkül több mint 9 ezren, 1170 ember pedig lélegeztetőgépen. A miniszterelnök szerint ez nem az a pillanat, mikor az intézkedéseken lazítani lehetne.

A kórházi kapacitás felét sem érték még el a lélegeztetőgépes ágyaknál, több mint 11 ezer szabad kórházi ágy is van. A kérdés, hogy lesz-e elég orvos és ápoló, akik ezt működtetik.

Orbán ugyan megnyugtatónak nevezte a kórházigazgatókkal történt egyeztetéseket, de hozzátette:

„Valami mindenkinek hiányzott – ápoló, orvos -, de mindenki meg tudja oldani a problémákat, központi segítséggel.”

Kiderült, hogy a rezidenseket már javarészt beoltották, és már vezényelték is, a végzős medikushallgatók most jönnek sorra az oltásban.

A kormányfő szerint

„további szigorításokat nehezen viselne el a társadalom”,

és jó esélyt lát arra, hogy újra tudják nyitni az iskolákat.

A kis- és középvállalkozásoknak továbbra is igyekeznek bértámogatást és gyorskölcsönt adni, Orbán Viktor tőlük is kitartást kért:

„Ha újra tudjuk indítani a gazdaságot – bízzanak benne –, akkor erős és bőséges lesz a következő gazdasági év.”

Elárulta: az operatív törzs a legutóbbi Nemzeti Konzultáció válaszai alapján fog újraindítási tervet készíteni. Orbán szerint arra kell választ találni, hogy mi történjen 2,5-3-3,5-4 milliót elérő oltásszámnál. Dátumot egyelőre nem tudott mondani ezzel kapcsolatban, de úgy véli, akkor lehet megtenni az első lépést, mikor minden 65 év feletti regisztrált be lett oltva (ezt eddig húsvétra ígérték).

A miniszterelnök közölte: amikor a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót, akkor jutunk el idáig, az lesz az a pillanat, mikor meg lehet kezdeni a nyitást. A mai állás szerint egyelőre 1,5 millió beoltottnál tartunk, közülük pedig csak 1,2 millióan rendelkeznek oltási igazolvánnyal.

Hozzátette: a húsvét a hagyományok, a locsolkodás miatt külön járványügyi kezelést igényel, ezért jövő héten tér majd ki külön arra, milyen szabályok vonatkoznak a nagyhétre.

A konzultáció eredményeiből is adott némi ízelítőt: a válaszadók 65 százaléka azt akarja, hogy akinek van igazolványa, fölmentést kaphasson a korlátozások alól. Lesz olyan időszak, amikor bizonyos szolgáltatásokat csak azok vehetnek igénybe, akik már átestek a fertőzésen vagy az oltáson.

A beszélgetés során Orbán most sem mulasztotta el, hogy az ellenzéket oltásellenességgel, az Európai Uniót pedig inkompetenciával vádolja.

Kiderült az is, hogy

félmillió adaggal kevesebb AstraZeneca oltóanyag érkezik, mint amiről a megállapodás szólt, ezért a kormány több keleti vakcina beszerzését tervezi.

Az oltópontok számáról beszélve hangsúlyozta: nem oltópontból, hanem vakcinából van kevés. Az oltópontok számának növeléséről szerinte majd akkor lehet gondolkodni, ha több vakcina lesz.

Azt kérte, hogy amelyik háziorvos úgy gondolja, hogy nem alkalmas a rendelő az oltásra, a kormányhivatal menjen ki és kérdezze meg, miben segítsen.

A kórházi oltópontok számát is tudják növelni, ha nem elég, állítólag arra is van tervük.