Tábor és Tanszergyár – hányadán állunk?

,
  •  
  •  
  •  

Persze a tábor nem szorította be saját magát a kerület határain belülre. A változatos programok között különböző külsős kirándulások is voltak, melyekről a szervezést irányító táborvezető is beszámolt az Újpest TV-nek.

– Nem az volt a célunk, hogy az iskolában legyenek a gyerekek, az volt a célunk, hogy nagyon sok programon vegyenek részt, ilyenek voltak például Leányfalun a strandfürdő, elment egyszerre száz gyerek, ilyen volt a skanzen, Szentendre, ilyen volt a Dunaplaza lézerlövészet, ilyen volt az UTE összes létesítményei, ilyen sportágak, hogy röplabda, labdarúgás, atlétika, birkózás, judó, torna, boksz – mondta Trakperger Árpád.

A lényeg az volt, hogy olyan gyerekek is sportos körülmények között nyaralhassanak a táborban, akik a hétköznapokban kevesebbet sportolnak, vagy legalábbis nem tagjai a sportegyesületnek.

– Tulajdonképpen ki is választott az UTE nagyon sok gyereket, aki még eddig a sportegyesületében nem szerepelt, vagy nem tagja, úgyhogy nagyon kemény hat hét után vagyunk, de én úgy gondolom, hogy sikeres tábor volt.

Törekedtek arra is, hogy a táborozás ára minél kedvezményesebb lehessen, ebben az önkormányzat segített is. A részt vevő gyerekeknek csak az étkezésért kellett fizetni, de ezt is kedvezménnyel kapták, minden mást ingyen bocsátottak a rendelkezésükre. Ehhez az önkormányzatnak 28 millió forintot kellett biztosítania, melyet természetesen meg is tettek.

– Ragaszkodtunk ahhoz, hogy az a tábor idén is megvalósulhasson, ahogy tavaly, úgy idén is szerettük volna, hogy ez egy nagyon sikeres és a visszajelzések alapján egy nagyon jó tábor legyen, ezért mindent meg is tettünk, és mindent előteremtettünk, hogy ez a tábor létrejöhessen, és ezúton szeretném megköszönni mind Bedő Kata alpolgármester asszonynak, mind Vesza Zsóka osztályvezető asszony, az UTE, valamint az UTE segítőit, tanárokat, pedagógusokat, akik itt voltak és részesei voltak ennek a tábornak, és megszervezték ezt a tábort.

A táborban csaknem 1300 gyermek nyaralhatott augusztus végéig. Egy hetes turnusokban lehetett jönni, de persze voltak olyanok, akik mind a hat hetet itt töltötték. S bár elbúcsúztak egymástól a napokban a Csokonai iskola udvarán, ez sokaknak csak ideiglenes: sokan annyira rákaptak a sport ízére, hogy hamarosan edzéseken láthatják viszont egymást.

Számos iskolás kapott segítséget az iskolakezdéshez

A Tanszergyárba nyár eleje óta lehetett vinni olyan tanszereket és felszerelést, amik már nem kellenek otthon, de segítséget nyújthat rászoruló gyermekeknek az iskolakezdéshez. Az akciót az önkormányzat sikeresnek ítéli, rengeteg adomány érkezett.

Az Önkormányzat által alapított Újpest Gyermekeiért Jótékonysági Alap iskolakezdéshez segítséget jelentő lakossági adományokat gyűjtött nehéz sorsú gyermekek számára július 3. és augusztus 8. között. Mindenképpen sikeresnek minősíthető az akció, mert az Újpesti Tanoda segítségével most 30 elsős és másodikos kisdiáknak tudtunk így segíteni. Az akcióval a segítésen és támogatáson túl a célunk a környezetvédelem is, olyan tárgyak, amelyekre másoknak már nincs szüksége és még újra hasznosíthatóak, ne kerüljenek a szemétbe. Az önkormányzat, bár ez az első alkalom volt, de a jövőben is tervez hasonló adománygyűjtéseket. Az önkormányzat a fentieken túl évek óta a kerületi első osztályt kezdő gyermekeknek kb. 1500 Ft értékben tanszercsomagot ajándékoz. Az első osztályt kezdők száma megközelítőleg 1000 fő. A tanszercsomag tartalma: hátizsák, 12 db-os színes ceruzakészlet, 12 db-os zsírkréta-készlet, 12 színes vízfesték, számolókorongok, gyurma, vonalzó, stift ragasztó – tudtuk meg Bedő Katától.

Ez a cikk az Újpesti Napló 2021. 08. 26-i számában jelent meg.