Címke: tábor

28
aug

Tábor és Tanszergyár – hányadán állunk?

Nem először, s vélhetően nem is utoljára rendezték meg az önkormányzat és az UTE közös nyári táborát. A jóslat annyiban biztosan helytálló, hogy mint idén is láttuk, igény bőségesen van rá: több mint 1000 gyerek kapcsolódhatott ki és készülhetett fel a következő tanévre.
16
júl

Ingyenes állatkerti tábor, jelentkezzünk mihamarabb!

A Fővárosi Állat- és Növénykert ingyenes napközis táborba hívja azokat az általános iskolás gyermekeket, akik érvényes Rendszeres Gyermekvédelmi Kedvezménnyel rendelkeznek, és hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetűek.
10
júl

ÚKTV – Körkép – Elindultak a programok az Újpesti Rendezvénytéren

Zene kicsiknek és nagyoknak, nyári tábor a gyerekeknek.
3
júl

Körkép – Váralján táboroztak az újpesti gyerekek

Szó szerint bejárták Tolnát-Baranyát azok, akik idén az újpesti önkormányzat nyári táborába mentek. Szerencsénk volt, azon a napon mehettünk hozzájuk, amikor épp otthon voltak.
2
júl

ÚKTV – Körkép – Elkezdődtek a nyári táborok

A héten elkezdődtek az újpesti nyári táborok. Az UTE az önkormányzattal karöltve hét héten át biztosít napközis tábort az általános iskolásoknak.
25
jún

Mozaik – Tóth Béla – Az idén is táborozhatnak a gyerekek

Kutyás, úszó, tánc, torna, meseolvasó, angol, iskolaelőkészítő, kézműves... Csak néhány példa, milyen táborokba írathatjuk gyermekeinket. De hogy bizonyosodhatunk meg arról, hogy megbízható helyre visszük a kicsit? Mennyibe kerülnek? És mi alapján érdemes választani? Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője mondja el a jótanácsait.
29
máj

ÚKTV – Körkép – Lesznek önkormányzati táborok Újpesten

Hét héten át, június 29-től augusztus 14-ig lesznek bejárós önkormányzati gyerektáborok Újpesten. Minden turnusban 250 általános iskolást tudnak fogadni az UTE telephelyein. A szülőknek csak az étkezésért kell fizetniük.