•  
  •  
  •  

A kulturális örökség része életünknek, emlékeket idéz fel, meghatározza mindennapi hangulatunkat, magában foglalja az összetartozásunkat. A Kulturális Örökség Napjain tízezrek kerekednek fel, hogy meglátogassák a bennünket körülvevő történeti épületeket és kerteket, vagy részt vegyenek egy-egy, a műemléki értékeket bemutató sétán, élvezzék a helyszíneken szervezett programok kulturális sokszínűségét. Az országos rendezvénysorozat keretében számos alkalom nyílik majd arra, hogy szeptember 18-án és 19-én Újpest értékeiben is elmélyedjenek az érdeklődők.

A Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében az alábbi helyszínek, programok látogathatók a IV. kerületben.

Szeptember 18-án, szombaton

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium
(1043 Bp., Tanoda tér 1.)

1914-ben nyitotta meg kapuit a gimnázium mai épülete. Tervezői: Tőry Emil és Pogány Móric. Újpest első gimnáziumaként 1905-ben nyílt meg az intézmény. Vezetés, épületbejárással, csillagvizsgáló megtekintésével.

A program: Iskolabejárás, iskolatörténet, szertárak kincsei, csillagvizsgáló
Minden érdeklődőt szeretettel várnak! Előzetes jelentkezés nem szükséges.
Épületvezetés 11 órától

Időtartama 2 óra, vezetője Kovács Csaba tanár úr.

Rácz Gyöngyi Közösségi Központ
Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjtemény
(1043 Bp., Tél utca 52.)

Ingyenes tárlatvezetés Magyarország első cigány helytörténeti gyűjteményében, ahol archív fotográfiákon megjelennek a város régmúlt cigánybandái, ősi mesterségükkel foglalatoskodó szegkovácsok, kereskedők és családjaik, azaz a régi Újpest cigányai.

Látogatható: 10-18 óra között.

Szeptember 19-én, vasárnap

Újpesti városháza
(1041 Bp., István út 14.)

A városháza 1900 augusztusára épült fel Hegedűs Ármin és Böhm Henrik tervei szerint. Létrehozása újpesti mesterek munkáját dicséri. A valójában eklektikus stílusú, szecessziós motívumokat is hordozó kétemeletes épület kezdettől fogva Újpest jelképe. Ma is eredeti funkcióját tölti be. Az épület vezetővel történt megtekintése során Újpest történetével és jelentős személyiségeivel is megismerkedhetnek a látogatók. A vezetők az épület közösségi részein kívül a dísztermet és házasságkötő termet is megmutatják az érdeklődőknek.

Épületvezetés: 10; 11; 14 és 15 órakor induló csoportokban.

Újpesti Templomok – Helytörténeti Séta

Az Egek Királynéja Katolikus Plébániatemplom, az Újpest Belsővárosi Református Templom és az Újpesti Zsinagóga megtekintése.
A séta résztvevői végül bekapcsolódhatnak az Újpesti Városháza megtekintésébe is.
Vezeti: Iványi János Podmaniczky- és Újpestért díjas építőmérnök.

Indul: 14:30-kor az újpesti városházától.

Újpesti Zsinagóga
(1042 Bp., Berzeviczy Gergely u. 8.)

„Festem az igazat és a valót” – kiállításmegnyitó

Gábor Marianne (1917-2014) festőművész – gyűjteményes kiállítása a művésznő hagyatékából. A művésznő munkái nemcsak a magyar, hanem az európai képzőművészetben is helyet kapnak. Édesapja a tizenegy nyelvet beszélő Gábor Ignác, a magyar verstan megújítója, egyben nyelvtudós, fordító és irodalmár. Édesanyja rokona volt a Kossuth- és Petőfi metszetek készítője, Tyroler József. Szőnyi István előbb szabadiskolájában, majd Réti Istvánnal egyetértésben a Főiskolán fogadta szeretettel növendékévé. A művésznő két önarcképe a firenzei Uffizi képtárban is megtalálható. Az olasz művészeti élet befogadta, az Accademia Italia delle Arti, Accadémia Bredicense és az Accademia d’Europa beválasztották tagjaik közé. Aranyérmeikkel és „akadémiai mester” címmel tüntették ki. Munkásságát 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerték el.
Megnyitja: Szerdócz Ervin rabbi.

Megnyitó: vasárnap 16 órakor.

Halassy Olivér emlékkiállítás
(1043 Bp. Pozsonyi utca 3.) (Telefon: 369-2741)

Az úszó és vízilabdázó olimpiai bajnok halálának 75. évfordulója alkalmából
a Neogrády László Helytörténeti Gyűjtemény és az Újpesti Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskola És Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola közös tárlata.

A kiállítás megidézi a különleges tehetségű sportoló alakját, sikeres pályafutását és tragikus halálát. Az UTE legendás bajnoka ezer szállal kötődött szülőhelyéhez, korabeli képek, újságcikkek jelenítik meg a korszak Újpestjét, Halassy életének jelentős pillanatait, eredményeit.

Megtekinthető: vasárnap 10-16 óra között.

, ,