, , , , , ,
  •  
  •  
  •  

Ezzel a címmel hirdette meg idei békeposzter-pályázatát az Újpest-Árpád Lions Club és Újpest Önkormányzata. Az immáron 12. ilyen kiírásra öt iskolából 31 pályamű érkezett. A nemzetközi szervezet kerületi versenyének november 14-i díjkiosztó ünnepségének résztvevőit Bedő Kata alpolgármester köszöntötte.

Szomorú aktualitását adja a szomszédunkban zajló értelmetlen háború, ahol ártatlan civilek, közöttük nagyon sok gyermek leli halálát. Családjaikkal kénytelenek elmenekülni lerombolt otthonaikból. Keresnek búvóhelyeket és élnek nélkülözések közepette heteket hónapokat. Sokszor embertelen körülmények között.

Idén az első díjat Janik Noémi Nikolett, a Halassy Olivér általános iskola tanulójának alkotása kapta, a második díjat iskolatársa, Bebők Marcell Vince munkája, a harmadikat pedig Vizsy Botond, az újpesti Károlyi István általános iskola és gimnázium tanulójának rajza érdemelte ki. A különdíjat Solymár Boróka, a Szent János Apostol általános iskola tanulója kapta.

A legaktívabb iskola idén is a Károlyi lett. Az itteni kiállítás után a négy legjobb rajz bekerül az országos versenyre, onnan pedig szintén a legjobb megy tovább Amerikába, az ottani megmérettetésre. Az újpesti gyerekek az elmúlt 10 évben 6 országos győztest adtak, és ami kuriózum, hogy egyikük rajza bekerült a világ legjobbjai közé. A tárlat november 19-ig tekinthető meg az ifjúsági ház galériájában.