150 éves az Újpest-belsővárosi Református Gyülekezet

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Kerek évfordulót ünnepelhet Újpest-belsővárosi Református Gyülekezet, a tagok változatos ünnepi programokkal köszöntik a jubileumi évet.

„A gyülekezetünk története 1873-ig nyúlik vissza, az idei év programjai ezért a közösségünk megalakulásáról szólnak”

– mondta el Szabó László lelkipásztor, hangsúlyozva:

„Nem az épületeink másfél évszázadosak, nem azt ünnepeljük, hogy van egy templom Újpesten, hanem azt, hogy Istennek immár 150 éve van itt egy népe.”

A november végéig tartó ünnepségsorozat március 19-ével vette kezdetét.

Szabó László (Fotó: Várai Mihály)

„Számos rendezvényt szervezünk a nagy alkalom tiszteletére: összesen hat beszélgetést, illetve előadást tartunk az év során, amelyek közül az első az úgynevezett imaközösség történetét dolgozza fel, amely a második világháború után jött létre, 1946-ban. Ekkor az egész országban egy nagyobb lelki ébredés zajlott, Újpesten is rengetegen fordultak az Istenhez, keresték őt és imádkoztak hozzá.”

Szabó László azt is elárulta, hogy a legfontosabb eseményre szeptember 16-án, egy szombati napon kerül majd sor:

„Délelőtt 10 órakor szeretnénk egy hálaadó istentiszteletet tartani, ezzel emlékezve arra, hogy Isten – ígéretéhez híven – már nagyon régóta itt van velünk, hűségesen.”

A gyülekezet ajtaja azonban nem csak ünnepekkor áll nyitva, mindenkit várnak, akinek keresztkérdései vannak – hangsúlyozta a gyülekezet tavaly októberben beiktatott vezető lelkésze:

„Minden istentiszteletünk nyílt, nincsenek olyan programjaink, amelyekből bárki ki lenne zárva, és kifejezetten szervezünk olyan alkalmakat, amelyekkel szeretnénk a kívülállókat bevonni és megmutatni nekik, hogy kik vagyunk, mit képviselünk. De az ilyen ünnepi időszakok mindenképpen alkalmasak erre. Ezen kívül szervezünk egy úgynevezett »Keresztkérdések« programsorozatot is, amelynek az a célja, hogy aki eddig nem ismerte a kereszténységet, vagy legfeljebb csak köszönőviszonyban van a Bibliával, de szeretne ennél többet is, az nyugodtan térjen be hozzánk.”

Tíz hét alatt minden héten egy alkalommal kerül majd sor ezekre a beszélgetésekre, amelyeken a Biblia főbb tanításaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, elsősorban Jézus Krisztus személyén és cselekedetein keresztül, tette hozzá Szabó László, aki hangsúlyozta:

„Azt valljuk, hogy ő a mai Istenünk, a Megváltónk, és általa juthatunk el az üdvösséghez.”