Díszkivilágítást kapott Újpest ikonikus épülete – remek hangulatban telt a Víztorony Fesztivál

, , , ,
  •  
  •  
  •  

Remek hangulatot varázsolt Újpestre június 2-án vasárnap a Víztorony Fesztivál, ahol egy zenével és sok játékkal teli koraestét tölthettek együtt a családok. Az esemény csúcspontját Újpest ikonikus épületének fényre lobbanása jelentette: este 9-kor ünnepélyesen felkapcsolták a víztorony vadonatúj kivilágítását.

A 18 órakor elstartolt családi rendezvény színpadján először Varázs Tamás invitálta sok nevetéssel tarkított kalóz-kalandra a kicsiket, majd a közkedvelt Hahó Együttes gyerekkoncertje következett, többek között ismert kortárs magyar dalok gyerek-átirataival. Az estét Farkas Izsák hegedűművész és Jász Andris szaxofonos duója zárta, akik népszerű slágerek, filmzenék egyedi hangulatú, sok improvizációra épülő feldolgozásával varázsoltak jó hangulatot az – ezúttal már inkább felnőtt – közönség részére.

fotó: Várai Mihály

A gyerekeket a színpadi programok mellett rengeteg játék és foglalkozás várta; a legnagyobb sikert talán a kreatív óriásszínező aratta, ahol Újpest kedvenc helyszíneit és nevezetességeit, köztük természetesen a víztornyot színezhették ki közösen a kicsik. Nem maradhatott el a kézműveskedés és az ingyenes arcfestés sem, a gyerekeket emellett üdítő és buborékfagylalt is várta. A szervezők az esemény résztvevőinek a bejáratnál kis ajándékkal, a víztornyot ábrázoló kulcstartóval kedveskedtek.

A háromórás Víztorony Fesztivál legfőbb látványossága az esemény zárásakor, 21 órakor érkezett el, amikor dr. Trippon Norbert alpolgármester és Sulykos Kristóf önkormányzati képviselő-jelölt vezényletével felkapcsolták a legikonikusabb újpesti épület újonnan létrehozott díszkivilágítását. A víztorony nem csak erre az alkalomra öltözött fényárba, ezentúl minden este a közvilágítással együtt felkapcsolódik a messziről is jól látható kivilágítás.

Az önkormányzat tervei szerint a víztorony hamarosan újpesti tulajdonba kerülhet, ezt követően elkezdődik a romló állapotú, műemléki védettségű épület felújítása, hogy városunkhoz méltó állapotban pompázhasson.

RD