Ne váljunk áldozattá − a kiberbiztonságról tartottak előadást

  •  
  •  
  •  

A kiberbiztonságról és az online térben elkövetett csalásokkal szembeni védelemről tartottak előadást a BRFK munkatársai, Varga Brigitta rendőr százados és Sidlovszki Rita törzsőrmester Újpest Önkormányzatának közfoglalkoztatott dolgozói részére szeptember 23-án.

Az önkormányzat Közhasznú Foglalkoztatási Osztályának telephelyén, a Klauzál utca 32-ben tartott előadáson a rendőr szakemberek ismertették azokat a lehetőségeket, technikákat, melyek alkalmazásával megelőzhető, hogy online csalás áldozatává váljunk. Egyebek mellett szóba került, hogyan védhetjük meg adatainkat az online térben, mire figyeljünk oda, amikor az interneten bankkártyával vásárolunk, valamint bemutatták a kiberbiztonsággal kapcsolatos lakossági tájékoztatást és segítséget nyújtó Kiberpajzs.hu online platformot is.

Az előadók kitértek a gazdasági bűncselekményekre − például fantomcég alapítása − is, valamint arra, mit tehetünk, hol tehetünk feljelentést és hol kérhetünk segítséget, ha online csalás áldozatává váltunk. Ennek kapcsán ismertették az Áldozatsegítő Központ (ÁSK) tevékenységét.

Az előadáson, melynek megszervezésben fontos segítséget nyújtott Pettkó András, a Közhasznú Foglalkoztatási Osztály vezetője, mintegy 25 fő vett részt. Varga Brigitta rendőr százados elmondta, céljuk a rendszeres kiberbiztonsági előadásokkal, hogy minél szélesebb körhöz eljuttassák azokat az információkat, melyekkel megelőzhető, hogy áldozattá váljunk.

ÚN

, , ,