•  
  •  
  •  

Hogy is írtuk tavaly? „Kétféle zebra van. Az egyik rúg, legel és elszalad, a másik elkopik. Az első az Állatkertben látható, a második a közútjainkon. Most ezekről az elkopott zebrákról lesz szó pár mondat erejéig.” Igen, újra szóba kell hoznunk, mivel az újpesti városvezetésnek nemcsak az előző ciklusban volt szívügye a közlekedés-biztonság, a gyalogosok védelme, az idén is az!

Így tehát idén is folytatódik a tavaly elkezdett – emlékszünk még, többek között: az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolánál, a Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziumnál, a BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikumnál, az Aranyalma Óvodánál, a JMK Óvodánál, a Park Óvodánál, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskolánál, a Lázár Ervin Általános Iskolánál és a Halassy Olivér Német Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolánál – és elvégzett zebrafelújítás, elsősorban továbbra is kiemelt helyen az oktatási, óvodai és egészségügyi intézmények közelében, hiszen már jócskán elindult a tanév, ilyenkor megnő mind a gépkocsi, mind a gyalogos és gyermek-forgalom.

Az elkopott gyalogátkelők nehezebben láthatóak, sötétedés után már szinte csak alig, így felújítsuk nem várhat „Kollégáim kérésemre felmérték, mely intézmények előtt szükségszerű a felújítás. A leromlott állagú, töredezett felfestések eltávolításával és újrafestésével tesszük biztonságosabbá a gyalogosok számára az átközlekedést” – mondta el lapunknak dr. Trippon Norbert polgármester.

Most a következő helyeken újultak meg a gyalogos átkelők:

  • a Baross utca és a Fóti út kereszteződésénél, valamint a Baross utca Mildenberger utcánál,
  • az Óceánárok utca és Hajló utca kereszteződésénél
  • a Homoktövis utca Általános Iskola és Óvoda előtti résznél lévő gyalogátkelő,
  • a Leningen Károly és Fóti útnál,
  • a Munkásotthon utca és az Erzsébet utca, valamint a Munkásotthon utca és a Lebstück Mária utcai kereszteződéseknél,
  • a Rózsa út 47. sz. előtt, és
  • a Szent Imre utca Leningen Károly utca kereszteződésénél.

ÚN

, ,