Szavazz, ki legyen a Fővárosi Diákönkormányzat elnöke

, ,
  •  
  •  
  •  

Március 9-ig szavazhatnak a budapesti diákok a Fővárosi Diákönkormányzat elnökválasztásán, ahol eldönthetik, ki képviselje érdekeiket a helyi- és országos politikában.

A Fővárosi Diákönkormányzatot (FDÖ) 2023-ban hozta létre a Budapesti Diákparlament azzal a céllal, hogy több mint háromszáz fővárosi oktatási intézmény diákjainak iskolán belüli- és kívüli érdekeit és javaslatait hangsúlyozza. A szervezet első diákkormánya 2024 júniusában alakult, melynek első elnöke Nagy Barnabás, az Eötvös József Gimnázium tanulója.

Az azóta eltelt időszakban a diákkormány megszervezte az utóbbi évtized legnagyobb diákparlamentjét, ahol számos aktuális téma között a „Mi Budapestünk” programtervet is megvitatták a Fővárosi Hivatal és a Fővárosi Közgyűlés politikusai előtt. Emellett elősegítették Magyarország megfigyelői státuszának megszerzését az Európai Unió hivatalos diák érdekképviseleti szervéhez, az OBESSU-hoz, valamint tárgyalásokat folytatott a belügyminisztériummal, Budapest főpolgármesterével és civil szervezetekkel a diák érdekképviselet megerősítéséről.

Most először van lehetőségük a budapesti diákoknak, hogy közvetlenül döntsenek az FDÖ elnökének személyéről. A szavazáson minden 7. osztályos vagy annál idősebb, de a 12. évfolyamot még nem befejezett, köznevelésben tanuló fővárosi diák leadhatja a voksát, melyre az ezen a linken található online kérdőíven keresztül van lehetőség. A voksolók egy sorrendet állíthatnak fel a jelöltek között. Minden diák csak egyszer szavazhat.

Rudolf Dániel