Átszállás nélkül Újpestről a Balatonra Jégmadár expresszvonattal

  •  
  •  
  •  

A MÁV idén is elindítja a nagy sikerű, magas kihasználtsággal üzemelő Jégmadár expresszvonatot, amely közvetlen eljutást biztosít Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

Május 18-tól egyelőre még csak a Velencei-tóhoz, május 24-től azonban már a Balatonhoz – egészen Fonyódig – utazhatnak átszállás nélkül, közvetlenül az újpesti utazók. Májusban csak hétvégén és ünnepnapokon, július 7. és augusztus 22. között azonban már hétköznapokon is közlekedik az expressz.

A Jégmadár expresszvonat Szob irányából a 70-es vasútvonalon keresztül érkezik Rákospalota-Újpest vasútállomásra, amely vasúttörténeti szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen az 1846-ban megnyílt első magyar közforgalmú, gőzvontatású vasútvonal – a Pest–Vác szakasz – mentén helyezkedik el. Bár a ma is álló állomásépület csak 1881-ben készült el, kevés hazai vasútállomás idézi meg ilyen hitelesen a 19. század végi magyar vasút hangulatát.

Az állomás továbbá nemcsak közlekedéstörténeti, hanem városfejlesztési szempontból is meghatározó jelentőségű, hiszen nagy mértékben hozzájárult Újpest és Rákospalota urbanizációjához és iparosodásához. Ezek a települések a 19. század közepén még nem tartoztak Budapesthez, így ez az állomás volt az első fővároson kívüli megállóhely az ország első vasútvonalán – érdemes lehet elmerengeni ezen a vonatra való várakozás perceiben.

Felszállást követően az expressz a Balparti körvasúton folytatja útját és a nemrég újjáépített Déli összekötő vasúti Duna-hídon keresztül éri el Kelenföld vasútállomást. Innen tovább pedig a 30a és a 30-as vasútvonalon keresztül jut el a Balatonhoz. Az expresszvonat Szob és Fonyód között 18702-es, a visszaúton, Fonyód és Szob között 18703-as járatszámon közlekedik.

Az expressz 8:25-kor indul Rákospalota-Újpest vasútállomásról, 9:28-kor ér Velencére, egy órával később, 10:28-kor pedig már Siófokon van, és 11:23-kor éri el úti célját, Fonyódot. A visszaúton a szerelvény 16:36-kor indul Fonyódról, és 2 óra 55 perc múlva, 176 kilométer megtétele után, 19:31-kor érkezik vissza Rákospalota-Újpestre.

A menetrendet úgy alakították ki, hogy akár egy egynapos, gyors balatoni strandolásra is lehetőség nyílik. A vonat több Balaton-parti településen is megáll. A már említett Siófokon és Fonyódon kívül megáll még Balatonaligán, Szabadisóstón, Szabadifürdőn, Balatonszéplak felsőn, Balatonszéplak alsón, Zamárdi felsőn, Zamárdiban, Szántódon, Balatonföldváron, Balatonszemesen, Balatonlellén, Balatonbogláron és Fonyódligeten is. Így számtalan strand és a Balaton déli partján elterülő település közül választhatnak a fürdőzni vágyók.
A Jégmadár expresszvonat akár országbérlettel is igénybe vehető, azonban helyjegy váltása kötelező.