•  
  •  
  •  

Az újpesti Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont ÖKO napokat rendez a Lóverseny téri Közösségi Házban június 11-én és 12-én, a környezetvédelmi világnap alkalmából. A programra óvodásokat és iskolásokat várnak. Május 30-án 16 óráig lehet jelentkezni.

Mindkét nap délelőtt 10 órakor, délután pedig 13 órakor kezdődnek a programok. A gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a közös alkotás során pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a környezetvédelem fontosságával és a túlfogyasztás veszélyeivel.

Az újpesti program célja a  szemléletformálás. A közös alkotás, a kézműves foglalkozás lehetőséget teremt majd arra, hogy a résztvevők közösen gondolkodjanak az egyéni felelősségről, arról, hogy mit tehetnek a kicsik és mit tehetnek a felnőttek a környezet védelméért.

A programmal kapcsolatban bővebb információ kérhető:
Homoktövis Környezetvédelmi Oktatóközpont
Dr. Kriskáné Gánóczy Anita
Telefonszám: 06-1-380-6760, 06-70-476-9080

 

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 53 évvel ezelőtt, 1972-ben június 5-ét környezetvédelmi világnappá nyilvánította. A világnap célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, felhívja a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, és közös cselekvésre ösztönözzön. A környezetvédelmi világnap nap lehetőséget teremt arra, hogy hangsúlyozzuk az egyén, a cégek, vállalatok és a közösségek felelősségét is.