Jótékonysági programokat szervez a Rex Kutyaotthon Alapítvány

,
  •  
  •  
  •  

Ajándékozz szeretetet! Ezzel a mottóval szervez jótékonysági programokat a Rex Kutyaotthon Alapítvány az év utolsó hónapjában. Az Állatok Mikulása című rendezvényre a Rex Állatszigeten várják majd az érdeklődőket, valamint elindul a Négylábú Szeretetfutár program is.

December 6-án, szombaton 11 és 15 óra között várják az érdeklődőket az Állatok Mikulása elnevezésű rendezvényre a budapesti Rex Állatszigeten, ahol minden látogató részt vehet egy téli madáretető-készítő foglalkozáson. A házigazdák forralt borral, teával és kakaóval köszöntik a vendégeket, és természetesen érkezik majd a Mikulás, aki szaloncukorral köszönti a gyerkőcöket! A rendezvény ingyenes, az adományokat hálásan fogadják, az összegyűlt pénzből szállítóboxokat, különböző méretű szobakenneleket és jó minőségű macskaalmot terveznek vásárolni – olvasható az alapítvány közleményében.

A tájékoztatás szerint az ünnepek közeledtével a Rex Kutyaotthon Alapítvány ismét elindítja a Négylábú Szeretetfutár programot, amelynek célja, hogy enyhítse a magányt és boldogságot vigyen azok életébe, akik egyedül töltik a karácsonyt. A program keretében menhelyi kutyákkal és macskákkal látogatják meg azokat, akik szívesen fogadnának egy négylábú társat, akár csak az ünnepekre, akár véglegesen. „A szeretet a legnagyobb ajándék, amelyet egy hűséges állat nyújthat” – hangsúlyozza dr. Király Péter, a Rex Alapítvány alapítója.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azok a négylábúak, amelyek korábban részt vettek a programban, gazdára, szerető otthonra találtak. Az alapítvány Négylábú Szeretetfutár kisfilmjét itt tekinthetik meg.

A tájékoztatóban felhívták a figyelmet a Virtuális Örökbefogadás elnevezésű lehetőségre is, amely, mint írták, valódi, hosszú távú segítséget jelent a menhelyi állatoknak. A támogatás 6 vagy 12 hónapra szól. További részletek itt érhetők el.

(kiemelt kép: Rex Kutyaotthon Alapítvány FB-oldala)

BK