Évek óta december elején látogat el a Mikulás az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából a Rácz Gyöngyi Közösségi Központba. Idén december 4-én rendezték meg az ünnepi programot, melyre a szervezők újpesti cigány családokat vártak. A picik csillogó szemmel várták a Mikulást, aki ajándékkal, zenével és tánccal örvendeztette meg a gyerkőcöket, sőt, még a szülőket is.
Vidám énekszó és izgatott gyerekzsivaj töltötte meg december 4-én a Rácz Gyöngyi Közösségi Központ termeit. A meghívottak közösen dalolva, táncolva köszöntötték az évente csak egyszer, december elején érkező különleges vendéget, aki egy zsáknyi ajándékkal érkezett el hozzájuk. Az ünnepségre a Mikulás az édesség mellett apró meglepetésekkel is készült, hogy mosolyt csaljon a gyerekek arcára.

„Talán hat éve is annak, hogy az eseményre meghívott Mikulás a megszokottnál talán kicsit muzikálisabb hangulatban látogatott el hozzánk. Az akkori ünnepség egy kissé formabontóra sikeredett ugyan, de azt a fantasztikus légkört, a közös zenélést, táncolást megőriztük magunknak, és azóta is ebben a szellemben tartjuk ezt a mi különleges télapó-gálánkat. A lényeg az, hogy aki eljön hozzánk az jól érezze magát, legyen akár gyermek vagy felnőtt” – emlékezett vissza az első táncos, zenés decemberi eseményre Molnár István Gábor, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetője.
Az ünnepséget természetesen az első perctől kezdve élő zene színesíti. Rostás Horváth Mónika és Rostás Csaba, a Harmónia Folklór Együttes vezetői varázsoltak bensőséges hangulatot műsorukkal, amelyben a kortárs roma folklór hagyományai is felcsendültek. Előadásuk különlegessége az volt, hogy a klasszikus télapós, karácsonyi dallamokat gitárra hangszerelve adták elő.

Az ilyenkor szokásos csendes ajándékbontogatás helyett felszabadult, közös együttlét jellemezte ezt a csütörtöki délutánt a Rácz Gyöngyi Közösségi Központban. Ének szólt, taps ritmusára mozdultak lábak, a gyerekek és felnőttek pedig együtt kapcsolódtak be a vidám forgatagba. Az ajándékcsomagok néhány támogató és az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat jóvoltából jutottak el a gyerekekhez, akik valószínűleg nagyon sokáig emlékezni fognak majd az éneklő és táncoló Mikulásra.
Gzs