Újpesten idén októberben az első Krumpli- és Hagymavásártól kezdve a sportpályák megújításán és LED-izzók osztásán át a közösségi programokig számos fontos fejlesztés és közösségi esemény valósult meg. Visszatekintő cikkünkben a teljesség igénye nélkül válogattunk a hónap legkiemelkedőbb történéseiből.
Nagy érdeklődés mellett zajlott az első Krumpli- és Hagymavásár Újpesten
Október 17-én délelőtt Káposztásmegyeren vette kezdetét az Újpest Önkormányzata által idén első alkalommal megszervezett Krumpli- és Hagymavásár. A délelőtti programot követően délután a Szent István téren folytatódott a vásár, ahol szintén sokan élhettek a vásárlás lehetőségével. Az erről szóló cikkünket erre a linkre kattintva olvashatják el.

Megújulnak az újpesti sportpályák
Újpest Önkormányzata több újpesti sportpálya felújítását is tervezi közeljövőben. Ennek érdekében októberben támogatási kérelmet nyújtott be az Aktív Magyarország sportpálya-felújítási pályázatára. Ezzel egyidőben el is kezdték a Béke téri sportpálya felújítását. Az erről készült cikkünk itt olvasható el.
Megújult a Szilas Aktív Park pumptrack pályája
Újpest polgármestere októberben jelentette be a Szilas Aktív Park fejlesztését. A beruházás keretében a korábbi pumpapálya helyén egy új, aszfalt burkolatú és meghosszabbított pálya várja majd az újpestieket.
A fejlesztésről készült cikkünk erre a linkre kattintva olvasható el.

Újabb kiegészítő utcatáblákat telepítettek városunk közterületeire
Októberben újabb életrajzzal, rövid ismertetővel ellátott utcatáblák kerültek ki Újpest több pontjára. Az őszi hónapban huszonegy kiegészítő táblát helyeztek el a Városgondnokság munkatársai, többek között a Fadrusz János, valamint a Czuczor Gergely utcában. Így az újpestiek akár séta közben is tanulhatnak, megismerhetik a közterületek névadóit, és emlékezhetnek rájuk. Az erről készült cikkünk erre a linkre kattintva olvasható.
Októberben forgalomba álltak az új maximidi buszok Újpesten
Az újpesti 121-es buszvonalon mutatkoztak be előszőr a főváros legújabb, úgynevezett maximidi kategóriájú autóbuszai, amelyek USB-töltővel, kényelmes utastérrel és modern utastájékoztató rendszerrel rendelkeznek. A modern járművek október közepén álltak forgalomba, az átadót Újpest-Városkapu buszvégállomásnál tartották, ahol az Újpest Média stábja is jelen volt. Az átadóról készült cikkünk erre a linkre kattintva olvasható el.

Az újpesti közösségi költségvetés újabb mérföldkőhöz érkezett októberben
Októberben lezárult az újpesti közösségi költségvetés program ötletbeadási időszaka, amely során az újpestiek aktívan járulhattak hozzá a kerület jövőjét formáló kezdeményezésekhez. A beérkezett javaslatok értékelése ezzel egy időben meg is kezdődött. Az erről szóló cikkünk itt olvasható el.
LED-izzó-osztás Újpesten
Októberben ismét LED-izzó-osztást tartottak Újpesten. Az önkormányzat 11 700 darab egységcsomagot biztosít erre a célra, amelyek tartalma egyszerre segíti majd a lakosságot a rezsiterhek csökkentésében és erősíti a kollektív energiatudatosságot. Az erről szóló cikkünk itt olvasható el.
Újpesti Tökfaragó – az ősz legvidámabb közösségi programja
Újpest egyik legszínesebb őszi eseménye, az Újpesti Tökfaragó ismét életre keltette a Szent István teret. Október 25-én a tér megtelt látogatókkal: családok, gyerekek és felnőttek egyaránt együtt alkothattak, játszhattak, és élvezhették az ősz vidám hangulatát.
Az erről szóló cikkünk itt olvasható el.
Újpestről átszállás nélkül Újbudára villamossal
Néhány éven belül Újpestről átszállás nélkül lehet majd villamossal eljutni egészen Újbudáig, ha megvalósul a pesti fonódó villamoshálózat második üteme. A fejlesztés tervezéséről szóló szerződést októberben írták alá. A fejlesztésről készült cikkünk erre a linkre kattintva olvasható el.
Októberben volt 11 éves az Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjtemény
Tizenegy éve őrzi és mutatja be az újpesti cigány közösség múltját az ország első cigány helytörténeti gyűjteménye. Az Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjtemény októberben ünnepelte megnyitásának tizenegyedik évfordulóját.
Cikkünk erre a linkre kattintva olvasható el.
Digitális jártasságra tehettek szert az újpesti szépkorúak
Októberben két helyszínen tehettek szert digitális jártasságra az újpesti szépkorúak: az Idősügyi Kabinet által szervezett foglalkozássorozat két helyszínen várta az érdeklődőket, ahol a jelentkezők a digitális eszközök használatát sajátíthatták el. Cikkünk erre a linkre kattintva olvasható.
Októberben jubileumi mezben lépett pályára az Újpest FC
Az Újpest FC az októberi, 245. derbin, egy kivételes, jubileumi mezben lépett pályára, ősi riválisa a Ferencvárosi TC ellen. A lila-fehérek ezzel a sporttörténeti pillanattal régi hagyományaik előtt tisztelegtek. Az eseményről készült cikkünk itt olvasható.
Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány az újpesti labdarúgó-stadion építését
Októberben megszületett a kormányzati döntés, kiemelt beruházássá nyilvánították a Fóti útra, az egykori Tungsram telephelyre tervezett új labdarúgó-stadion építését. Újpest polgármestere a döntés kapcsán úgy fogalmazott, hogy tárgyalások és garanciák kellenek Újpest-kertváros védelmében. Az erről szóló cikkünk itt olvasható el.

Halloweeni örömfutás a Szilas Futókörön
Tavaly rendezték meg az első, idén pedig a második beöltözős esti futást október 24-én, amelyen nem a tempó számított, hanem az, hogy minél többen együtt legyenek az újpestiek; a résztvevők néhány kört futottak együtt, a jelmezben érkezők ajándékot kaptak, a jelmezekre szavazni is lehetett, a legtöbb szavazatot kapó jelmez tulajdonosa pedig extra meglepetésben részesült az eseményen.
Az eseményről készült cikk ezen a linken olvasható el.

Márton Luana ismét világbajnok
Márton Luana október 28-án a kínai Vuhsziban megrendezett 2025-ös Taekwondo-világbajnokságon aranyérmet nyert a 67 kilogrammos súlycsoportban. Ezzel történelmet írt, hiszen ő az első olyan magyar sportoló, aki két különböző súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett. Az erről készült korábbi cikkünk erre a linkre kattintva olvasható.
A fent ismertetett eseményeken kívül októberben Újpest közéletét még számos más fontos kezdeményezés, program és fejlesztés is gazdagította. Visszatekintésünk célja nem az volt, hogy az összes történést felsoroljuk, hanem hogy válogatva bemutassuk azokat a pillanatokat és eseményeket, amelyek a leginkább meghatározták a hónapot, és amelyek leginkább tükrözték Újpest sokszínű, aktív mindennapjait.
SZFM