,
  •  
  •  
  •  

Január 18-án ünnepeljük a hóemberek világnapját. A dátum egy szimbólum, hiszen a 8-as két hógömbből álló hóembert is jelképezhet, az egyes pedig kezében a seprű.

A világnapot Cornelius Graetz hóemberrajongó és hóembergyűjtő hívta életre. Graetz szenvedélyesen foglalkozik a hóemberek történetével, kultúrájával és ábrázolásával. Ő hozta létre a világ legnagyobb hóemberrel kapcsolatos gyűjteményét, amely különböző korokból és kultúrákból származó tárgyakat tartalmaz, például képeslapokat, dísztárgyakat és egyéb relikviákat. Több mint 3000 darabból álló kollekciójával a rekordok könyvébe is bekerült.

Érdekesség, hogy a világnap dátuma egy szimbólum, hiszen a 8-as két hógömbből álló hóembert is jelképezhet, az egyes pedig kezében a seprű.

Január 18-a, a hóemberek világnapja a téli örömökről, a kreativitásról és a közös szórakozásról szól, gyakran családi vagy közösségi programokkal, amelyeken hóembereket építenek, ha az időjárás is kedvező.

Idén januárban régóta nem látott havazás volt hazánkban, ezért a gyerekek szánkózhattak, készíthettek hóangyalt és persze hóembert is építhettek.

 

Csukás István
Dal a hóemberről
Hideg szél fúj, hogy az ember
majd megdermed.
Kinek jó ez? Csak a kövér
hóembernek!
Szeme szénből, az orra meg
paprikából.
Lába nincs, de minek is, ha
így sem táncol.
Ütött-kopott rossz fazék a
tökfödője,
Megbecsüli, hiszen jó lesz
még jövőre.
Seprűnyél a nagyvilági
sétapálca,
El is mehetne, ha tudna,
véle bálba.
Ilyen ő, az udvarunkon
nagy gavallér,
Bár rajta csak ujjal rajzolt
az inggallér,
Mégse fázik, mikor minden
majd megdermed,
El is mennék, ha lehetne,
hóembernek!

 

BK

 

Újpesten készült hóemberek: