Digitálisan egyre magabiztosabban – folytatódik a foglalkozássorozat, haladó csoport is indul

,
  •  
  •  
  •  

Január végén folytatódik az idősek digitális kompetenciafejlesztését szolgáló foglalkozássorozat az Idősügyi Kabinet szervezésében. Azok, akik korábban részt vettek ezeken a felkészítő programokon, már sokkal magabiztosabban használják okostelefonjukat, üzeneteket küldenek, sőt, még fotókat is készítenek. A legutóbbi foglalkozássorozat múlt év decemberében zárult, és a nagy érdeklődés miatt most folytatódik. Indul a negyedik turnus. Első körben igényfelmérő beszélgetésre várják az érdeklődőket.

Január végén igényfelmérő beszélgetésekkel indul az újabb foglalkozássorozat. Ezeken a beszélgetéseken az érdeklődők elmondhatják, hogy milyen tudásra van leginkább szükségük.

A tapasztalatom az, hogy elsősorban szeretnének magabiztosan szörfölni a világhálón, szeretnék elérni az orvosi vizsgálataik eredményeit az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltató Térben, és az igények között szerepel az is, hogy tudjanak videótelefonálni szeretteikkel, és persze fotót készíteni az unokáikról” – mondta az Idősügyi Kabinet vezetője, aki elmondta azt is, hogy mindig az érdeklődők jelzéseinek megfelelően állítja össze a témákat. A múlt évben egyébként három turnust is szerveztek.

Az idős emberek digitális kompetenciájának fejlesztését célzó programot még múlt év tavaszán indítottuk el, majd nyáron is meghirdettük, ősszel pedig folytattuk. A nagy érdeklődés miatt november elején már két helyszínen kezdtünk, az Ifjúsági Házban, valamint Káposztásmegyeren, a Lóverseny téri Közösségi Házban, és nyolc csoportban tanultunk együtt” – mondta a foglalkozássorozatról Belán Beatrix, aki elmondta azt is, hogy a szépkorúak tudják, hogy a digitális jártasság ma már nélkülözhetetlen. Ennek hiányában nem értesülnek a programokról, nem tudnak regisztrálni az eseményekre és a családjukkal való kapcsolattartás is nehezebb. Ezért nagy az igény, sokan jelentkeznek, elsősorban a hölgyek, mert ők bátrabbak és szívesebben tanulnak új dolgokat. Belán Beatrix elmondta azt is, hogy a foglalkozássorozat közösséget is épít, hiszen ezeken az alkalmakon a résztvevők beszélgetnek, ismerkednek és barátokra is lelnek.

Az igényfelmérő beszélgetések időpontja és helyszíne:
Január 26. (hétfő) és január 28. (szerda) 13 óra
Helyszín: Lóverseny téri közösségi Ház (1048 Budapest, Lóverseny tér 6.)

Január 26. (hétfő) és január 27. (kedd) 10 óra
Helyszín: Ifjúsági Ház (1041 Budapest István út 17-19.), első emelet

Az igényfelmérő beszélgetésekről, valamint az induló foglalkozássorozatról további információt az Idősügyi Kabinet vezetőjétől, Belán Beatrixtól kérhetnek a 06-1-231-3101/337-es telefonszámon.

A kabinetvezető elmondta azt is, hogy természetesen azok is részt vehetnek az induló foglalkozássorozaton, akik az igényfelmérő beszélgetésen nem vesznek részt. Belán Beatrix elárulta azt is, hogy a kabinet haladó csoport indítását is tervezi, ezt várhatóan tavasszal hirdetik majd meg.

BK